Szociális központ lehet az egykori gyerekotthonban Nagymegyeren

otthon
Nagymegyer |

Megvásárolja a város az egykori gyerekotthon épületét. Szociális szolgáltatói központot és étkezdét alakítanának ki a háromemeletes ingatlanban.

Holényi Gergő polgármester lapunknak elmondta, hogy közel két éve foglalkoznak az egykori gyermekotthon épületével. Azt se volt egyszerű kideríteni, hogy a Munka- Szociális- és Családügyi Minisztérium a tulajdonosa. Nagyszombat megye is pályázott az ingatlanra, de mivel a környező területek a város tulajdonát képezik, az önkormányzat kapta a vásárlási lehetőséget. „Itt központosíthatnánk az oktatási rendszerünket, a szlovák iskola is használhatná, a szlovák óvodának is megfelel a hely. Szociális intézmények is működhetnének, például nappali ellátóközpont a nyugdíjasoknak, a szabadidőközpont, vagy valamilyen civil szerveztek is bérelhetnék az épület egy részét” – sorolta a terveket a polgármester. Előbb azonban használhatóvá kellene tenni az épületet, amit a minisztérium 150 ezer euróért kínál a városnak. A festés, tetőjavítás és kisebb felújítások legalább 300 ezer eurót felemészthetnek. A tárcának gyors válasz kellett, így a képviselőktől is gyors döntést várt a város vezetése, ezt többen is nehezményezték. A polgármester szerint október 29-ig kell választ adniuk, a képviselők megjegyezték, hogy tőlük 24 óra alatt vártak döntést úgy, hogy nem is ismerték az ingatlan állapotát és a lehetőségeket.

Barczi Dániel képviselő oszlatta el elsőként a polgármester által felvázolt központ tervét, ugyanis rámutatott, hogy a minisztérium által szabott feltételekkel azt is meghatározzák, hogy mire használhatja a város az épületet ahhoz, hogy kedvező árért megkapja. Ellenkező esetben további 850 ezer eurót is ki kell fizetni az ingatlanért, vagyis a teljes piaci árat. „Ezek között óvoda és iskola sem szerepel, központi konyha lehet és nyugdíjas nappali központ. A feltételek között van az is, hogy a vételtől számított 2 éven belül el kell indítani a szolgáltatásokat” – mondta a Barczi hozzátéve, hogy a felújítás költségeit sem ismerik a képviselők.


Holényi rámutatott, hogy még tudnak változtatni a feltételeken, ezt azonban a szerződésbe is bele kell foglalni, a lényeg, hogy lakossági szolgáltatásokat nyújtsanak az ingatlanban. Szükség van a szociális szolgáltatások bővítésére és az épületbe tervezett konyhára, de Pongrácz Kálmán képviselő hiányolta, hogy két év alatt nem készült tanulmány arról, hogy mire használhatnák az otthon épületét és ez mennyibe kerülne a városnak. A képviselő megjegyezte, hogy a fenntartás költségeivel is számolni kell, de a tulajdonviszonyokból kiindulva úgy látja, hogy alkupozícióban van a város, és jobb feltételeket is kiharcolhatnának az ingatlan megszerzésére. Hasonlóan vélekedett kollégája, Néveri Sándor is, aki leszögezte, hogy az épületet meg kell tartani, de a minisztérium 1 euróért is eladhatná azt a városnak, ugyanis látszólag nem költött a karbantartására az utóbbi években. „Nincs olyan pozícióban a minisztérium, hogy ők szabják a feltételeket. A felvázolt feltételekkel a vétel nem előnyös a városnak” – véli Néveri. A képviselők hosszan vitáztak arról, hogy mennyi információt közölt a város vezetése a lehetőségről, az ingatlanok állapotáról, és arról, hogy vajon el tudnák-e indítani két éven belül a munkálatokat.

A vita végén Pongrácz Kálmán képviselő módosító javaslatát, miszerint a testület támogatja a vételi szándékot, ha az épületben szociális szolgáltatóközpontot, nappali ellátó központot a nyugdíjasoknak és egészségkárosodottaknak, nyugdíjas klubot alakítanak ki, illetve a nyugdíjasok és szociálisan rászorultak étkeztetését is megoldják. Az említett szolgáltatásokat a megvásárlástól számított 2 éven belül el kell indítani, 5 évig működtetni kell, és az ezt követő 5 évben is csak szociális szolgáltatások nyújtására használhatják az épületet. A vételi szerződést pedig a képviselő-testületnek is jóvá kell hagynia. A határozatot támogatták a képviselők.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?