Gröhling: A gyerekek 90 százaléka jár iskolába

Branislav Gröhling

Jelenleg a tanulók 90 százaléka jár iskolába, tíz százalékuk távoktatásban tanul – tájékoztatott a szerdai kormányülés után Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

„Az említett tíz százalékból kilenc online, a maradék egy százalék pedig feladatlapok vagy telefonos konzultáció útján tanul" - tette hozzá a miniszter.

A Gröhling arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt héten rekordszámú, több mint 300 ezer antigéntesztet végeztek, ezek 0,9 százaléka volt pozitív. „Az iskolai dolgozók 1,4 százaléka és a tanulók 0,7 százaléka fertőzött" - tette hozzá. Az antigéntesztelés az év végéig folytatódik.

Gröhling azt mondta, örül, hogy az iskolákban továbbra sincsenek járványgócok, és nem kell bezárni őket. „Az iskolák még a fekete járásokban is nyitva vannak, csupán az egyes osztályokban szünetel a tanítás" - közölte.

A miniszter arra is kitért, hogy az egyetemek elutasították a tervezett reformokat és a minisztérium által előterjesztett javaslatot. Hangsúlyozta, hogy másfél éve tart az egyeztetés arról, hogy a felsőoktatási intézményeknek milyen irányba kell elmozdulniuk, ezért itt a konkrét lépéseket ideje. „A véleményezési eljárás során három hét volt arra, amikor konkrétan lehetett hozzászólni az egyes pontokhoz. Az nem lehetséges, hogy másfél év után valaki azt mondja, teljes egészében elutasítja a tervet, de azt nem közli, konkrétan hogyan képzeli el" - tette hozzá Gröhling.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?