Terítéken az állampolgársági törvény, a Csemadok állami támogatása és Sulík leváltása is

NR SR
Pozsony |

Az előzetes tervek szerint kedden két parlamenti ülés is lesz, az egyiken Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter leváltására tesz valószínűsíthetően sikertelen kísérletet az ellenzék, de a napokban a törvényhozás elé kerülhet az állampolgársági törvény módosítása is. A Csemadok állami támogatásáról szóló jogszabály sorsa pedig egyelőre bizonytalan. 

Hétfőn délután, cikkünk megjelenése után került sor a koalíciós tanácsra, ahol információink szerint az állampolgársági törvény módosításáról is egyeztetnek. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a belügyminisztérium műhelyéből származó tervezet nem oldaná meg a szlovákiai magyarok helyzetét, hiszen lényegében továbbra is tilos lenne a Szlovákiában élő személyek számára, hogy egy másik állampolgárságát felvegyék. A javaslat valamely külföldi országban huzamosabb ideje élő szlovák állampolgárok helyzetére nyújtana megoldást. Ők a módosítás értelmében könnyebben felvehetnék az adott ország állampolgárságát, de megtarthatnák a szlovák útlevelüket is. Erre egyébként jelenleg is van lehetőség, de bonyolultabb ügyintézéssel jár. A belügy javaslata valójában ezt az adminisztratív folyamatot egyszerűsítheti. 

Mennyi év legyen?
A koalíción belül az egyes szereplők arról vitatkoznak, hogy miként határozzák meg azt az időt, amit az érintett személynek külföldön kell élnie ahhoz, hogy a szlovák útlevele elvesztése nélkül szerezhesse meg az adott ország állampolgárságát. "Kérdéses, hogy nulla, egy, kettő, öt, vagy tíz évről legyen-e szó. Emiatt a pont miatt áll már a dolog hónapok óta, a külügyminisztérium ugyanis kitart amellett, hogy ez öt év legyen. Az OĽaNO nulla évet szeretett volna, de kompromisszumot javaslunk, legyen szó két vagy három évről" - nyilatkozta Milan Vetrák, az OĽaNO parlamenti képviselője a TASR-nek, arra a módosító-javaslatukra utalva, amely két vagy három évben határozná meg ezt az időszakot. Ha a tervezetet valamilyen oknál fogva el nem napolják, akkor csütörtökön délelőtt vitathatják azt meg a törvényhozásban. 

Úgy tudjuk, a hétfő esti koalíciós tárgyaláson részt vesz Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő is, aki a testületnek bemutatta azt a módosító javaslatot, amely az elmondása szerint visszaállítaná a kettős állampolgárság 2010-es betiltása előtti állapotot. A képviselő azonban a Pátria rádiónak szombaton reggel úgy nyilatkozott, valószínűsíthetően nem hagyják majd jóvá a tervezetét. 

Eddig egyébként összesen 3887 személytől vették el a szlovák állampolgárságát. A legtöbb érintett, 924 személy, a cseh útlevél megszerzése miatt, 911 esetben pedig a német állampolgárság miatt vesztette el a szlovákot. Ebben sorban az osztrák (594), a brit (410), az amerikai (193) érintettek után szerepel az a 139 személy, akit a magyar állampolgársága miatt fosztottak meg a szlováktól. Az erről szóló törvényt ugyanakkor a magyar parlament által 2010-ben elfogadott egyszerűsített honosítási eljárásra való reakcióként hozta még az első Fico-kormány. 

A Csemadok-törvény
A parlament napirendjén ugyancsak szerepel a Csemadok évi 300 ezer eurós állami támogatásáról szóló jogszabály is, amit szintén Gyimesi adott be. Mivel azonban a tervezetet egyöntetűen nem támogatta a Szövetség, a képviselő, a párt határozott állásfoglalásáig elnapolná javaslat parlamenti tárgyalását. A Szövetségnél érdeklődtünk, kívánatosnak tartják-e, hogy tervezetet a parlament a jelenlegi formájában megszavazza, de lapzártáig nem kaptunk választ. Gyimesi a kérdésünkre hétfőn délután elmondta, egyelőre a párt neki sem jelezte, hogy egyetért-e a javaslattal vagy sem. 

Sulíkot menesztené az ellenzék
A parlament kedden napirendre tűzi azt a rendkívüli ülést is, amely során Richard Sulík gazdasági miniszternek, a koalíciós SaS elnökének a leváltásáról szavazhatnak majd. Az ülést a Robert Fico vezette, ellenzéki Smer kezdeményezte, mivel szerintük a tárcavezető eddigi megnyilvánulásai és tétlensége igazolja, hogy nem alkalmas a miniszteri posztra. Várhatóan az SaS és a Sme rodina frakciója teljes egészében támogatja majd Sulíknak a tisztségben való megtartását, ahogy a Za ľudí is ezt tervezi. Az SaS-szel ugyanakkor hosszabb ideje konfliktusban lévő OĽaNO parlamenti frakciója az ülés kezdetéig még megvitatja a témát, közölte lapunkkal Michal Šipoš frakcióvezető. Maga Sulík azt mondta, nem a teljes OĽaNO frakció támogatja őt, de azt nem tudta megmondani, Igor Matovič parlamenti képviselői közül hányan állnak ki mellette. Gyimesi ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, Sulíkot biztosan nem váltják le. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?