Magas az átoltottság, Dunaszerdahely már zöld lehetne

oltás
Dunaszerdahely |

A magas átoltottságnak köszönhetően zöldre válthatna a Dunaszerdahelyi járás a Covid-automatában, de több tényező is gátolja az enyhítéseket. A járásban azonosított fertőzöttek 78 százaléka oltatlan.

Napok óta emelkedik a fertőzöttek száma a Dunaszerdahelyi járásban is, de mivel ez az egyik leginkább átoltott régió az országban, szigorú korlátozásoktól nem kell tartani. Most az a helyzet állt elő, hogy a két hete narancssárga járásban tovább enyhülhettek volna az intézkedések, ugyanis az 50 év feletti korosztályban meghaladta az átoltottság a 75 százalékot, a teljes lakosság 55 százaléka kapta már meg a vakcinát. Robotka Rozália a regionális közegészségügyi hivatal igazgatója lapunknak elmondta, hogy két ok miatt nem használható ki az átoltottságból eredő enyhítés lehetősége. Az egyik, hogy a szomszédos Szenci járás piros, és az automata szerint két egymás melletti járás között nem lehet két szintnyi különbség a korlátozásokban.

„A másik az, hogy a járásunkban magas a közösségi terjedés szintje. A jelenlegi adatok szinte másolják az előző heti eredményeket, ez azt jelenti, hogy egyelőre nem javul, de nem is romlik a helyzet” – magyarázta az igazgató.

Jelenleg százkilencven fertőzöttet tartanak nyilván a járásban. Közülük száznegyvenheten, a fertőzöttek 78 százaléka, nincsenek beoltva a covid-19 ellen. A 65 évnél idősebb korosztályban hatan kapták el a fertőzést, a 18 évnél fiatalabb gyerekek körében 52 megbetegedést tartanak nyilván. A járásban 11 alapiskolai osztály, 3 középiskolai, egy egész alapiskola és két óvodai osztály van karanténban.

Szombaton újra kinyit Nagyszombat megye nagy kapacitású oltópontja a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában reggel 8-tól délután 4-ig. A megyei önkormányzat tájékoztatása szerint az első, a második és a harmadik adagra érkezők is megkaphatják majd a Pfizer koronavírus elleni vakcináját. Az első és a második adagot regisztráció nélkül is beadják a 12 évnél idősebb érdeklődőknek. A gyerekeknek szülői kísérettel kell érkezniük az oltópontra. Az oltás harmadik adagját csak azok kaphatják meg, akik SMS-ben értesítést kaptak erről az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjától (NZCI), vagy orvosi ajánlással érkeznek. Az egészségügyi dolgozók előzetes regisztráció nélkül is megkaphatják a vakcina harmadik adagját. Csak a második adag beadásáról szóló igazolást kell magukkal vinniük az oltópontra.

A Dunaszerdahelyi járásban több magán mintavételi hely is működik. Az egyik az ollétejedi tesztállomás, ahol PCR- és antigéntesztet is végeznek, mint kiderült, nem mindig pontosan. A Joj tévé számolt be arról, hogy egy pár hamis eredményt kapott kézhez a tesztelés után. A kiránduláshoz szükséges PCR-teszt kiértékelése után pozitív eredményt kaptak SMS-ben, amelyben az állt, hogy antigénes mintavételről szólt. A pár emiatt lemaradt a nyaralásról, de jelezték a közegészségügyi hivatalnak a helyzetet, újra teszteltették őket, és kiderült, hogy negatívak. Robotka Rozália elmondta, hogy több panaszt is kaptak a mintavételi helyre. A nem megfelelő mintavétel miatti panaszokat továbbították az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalnak. A regionális közegészségügyi hivatal munkatársai szakmai felügyeleti szervként megvizsgálták a mintavételi hely anyagi-műszaki és személyzeti felszereltségét. Mindkét esetben találtak hiányosságokat, amelyek kivizsgálásánál az érvényes jogszabályok szerint járnak el. Robotka Rozália azt tanácsolja, hogy ha valakinek megbízható PCR tesztre van szüksége akár azért, mert tünetei vannak, vagy utazáshoz, akkor regisztráljon a korona.gov.sk-n. „És oltassák be magukat a Covid-19 ellen” – zárta az igazgatónő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?