Halottak napján sem lesznek lezárások

temető
Pozsony |

A járványügyi szakértők a közelgő ünnepek idején sem javasolják az előírások szigorítását.

Csütörtökön ismét összeült a járványügyi szakértőkből álló konzílium, hogy a koronavírussal kapcsolatos problémákról tárgyaljon. Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati főorvosa elmondta, mindenszentek napján sem javasolják a lockdownt és az utazás korlátozását. Abban bíznak, hogy az emberek felelősségteljesen fognak viselkedni, és a temetők hétvégén, valamint hétfőn sem lesznek túlzsúfoltak. Mindenkit arra kértek, fontolják meg az idősebb rokonok látogatását is, hiszen ez a korosztály a legveszélyeztetettebb. Prokopová elmondása szerint vannak olyan járások (főként a fekete besorolásúak), ahol már minden kétszázadik lakos elkapta a vírust, így a nagyobb temetőkben elég nagy esély van arra, hogy az ember kapcsolatba kerül egy fertőzöttel.

A Covid-automata azzal számol, hogy a bordó és a fekete besorolású járásokban esti kijárási tilalmat vezetnek be és szabályozzák a járásokba való beutazást is. Ehhez azonban szükség lenne a veszélyhelyzet kihirdetésére, amit a kormánykoalíció egyelőre nem akar meglépni. Ennek ellenére a szakértők arra kérnek mindenkit, a járványhelyzetre való tekintettel ne utazzanak a fekete járásokba. Ha mégis megteszik, lehetőleg olyankor utazzanak, amikor a temetők kevésbé zsúfoltak, és kültéren is viseljék a maszkokat. 

Enyhítés sincs

Ahogy arról az Új Szó is beszámolt, jövő héttől már 10 fekete járás lesz az országban. Ezekben a régiókban a legszigorúbb járványügyi óvintézkedések lesznek érvényben. Az éttermekbe például már senkit sem engednek be, függetlenül attól, hogy beoltották-e vagy sem. Az edzőtermeket, a hoteleket és a panziókat is be kell zárni, továbbá lagzikat és egyéb nyilvános ünnepségeket sem lehet szervezni. Éppen ezért felmerült, hogy a fekete járásokban legalább a teljesen beoltott személyek számára enyhítenek a korlátozásokon.

Alena Koščálová, a Pozsonyi Egyetemi Kórház infektológiai klinikájának főorvosa azonban elmondta, a fekete besorolású járásokban rendkívül gyorsan terjed a vírus, és mivel ezekben a régiókban nagyon alacsony az átoltottság, egyre többen kerülnek kórházba. Koščálová szerint éppen a Covid-osztályok telítettsége miatt döntöttek úgy, hogy egyelőre a beoltottak sem számíthatnak enyhébb intézkedésekre. Egyúttal megjegyezte, ha mindenszentek után nem ugrik meg jelentősen a kórházban kezelt személyek száma, ismét hajlandóak lesznek tárgyalni a fekete járások szabályairól.

A harmadik dózis

Koščálová arról is beszélt, milyen intézkedések várhatóak a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisával kapcsolatban. Mint mondta, eddig 6400-an kapták meg az újabb adagot, és további 23 ezer személy regisztrált. Az utóbbi napokban főként az immunhiányos betegségben szenvedő pácienseket oltották, de a főorvos szerint már az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok átoltása is megkezdődött. A jövő héttől várhatóan már regisztrálhatnak az 55 év felettiek, a krónikus betegek, illetve azok is, akik valamilyen kockázatosnak számító szakmában tevékenykednek. Erről egy szöveges üzenetet fognak kapni az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjától (NCZI).

Koščálová továbbá elmondta, az volt az eredeti szándékuk, hogy a teljesen beoltott személyeket, akik ráadásul át is estek a megbetegedésen, nem fogják ismét oltani, hiszen nekik a legerősebb a védettségük. A hatalmas érdeklődés miatt azonban úgy döntöttek, hogy ezeknek a személyeknek is lehetővé teszik a harmadik dózist, még ha ez orvosilag nem is igazán indokolt. Ebből a csoportból főleg azoknak javasolják az újabb adagot, akiknél a betegség lefolyása nem volt súlyos, és azoknak, akik már több 12 hónapja estek át a betegségen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?