Meddig bírjuk új autók nélkül?

autógyár

Pontosabban meddig bírja az ország autóipara – ez a fő kérdés.

Az elején azt mondták, átmeneti csiphiányról van szó, egy kis kiesés, hamarosan megoldódik. Aztán úgy volt, hogy az év első felében problémák lesznek, de a második fél évben valószínűleg behozható a lemaradás, megugorhat az autóeladás. Mostanra kiderült, hogy világméretű válságról van szó, amely felborította az egész ágazatot, átrajzolta a hierarchiát és a gyártótól kezdve a vásárlóig már mindenki érzi.

Világszerte kevés új autót adnak el, mert akadozik a termelés és szerény a kínálat. Egész Európában konganak az ürességtől a bemutatótermek, beleértve persze Szlovákiát is. Autó alig van raktáron, és elképzelhető, hogy az ország másik végére kell érte autózni. Aki pedig a saját ízlése szerint választani, hónapokat várhat, vagy akár egy évet is. A csehek már azon viccelődnek, hogy egy Octaviára ugyanannyit kell várni, mint egy Ferrarira. Az eladás visszaesése szerte Európában két számjegyű, sőt, szeptemberben annyi autót adtak el az Európai Unióban, mint 1995-ben. Ezt pedig már nagyon komolyan megérzik az egyes országok is a GDP-jükön.
Itt jön Szlovákia problémája: autógyárból van éppen elég, az ipari termelés közel 50 százalékát adják. A túlélés szempontjából azonban a legrosszabb, hogy az eladóknak még csak fogalmuk sincs, meddig tart ez az egész, mennyit kell kibírni. És alighanem ugyanígy vannak ezzel maguk az autógyártó óriáscégek.
A kiszámíthatatlan helyzet miatt ez a terület lehet a következő, amely állami segítségre szorul.

Persze ez a probléma is megoldódik egyszer, a csipgyártás eléri a korábbi szintet. A kérdés az, hogy addigra hogyan alakul át a piac és mennyivel mennek fel az autóárak. A kereslet visszaesésének egyik nagy vesztese Szlovákia lenne, hiszen javarészt ettől függ az ipari termelés és az exportja.

A legrosszabb, hogy gyors megoldással Európa nem tud előállni, mert teljes mértékben az ázsiai techóriásoktól függ, amelyek világméretű monopóliumot építettek ki a csipgyártásban. Az európai autógyártók viszont önként sétáltak bele ebbe a csapdába. Talán a jelenlegi helyzet többeket ráébreszt, hogy mivel jár az ilyen mértékű függőség.

Radovan Žuffa

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?