Több mint 180 háztartásban ellenőrizte a városi rendőrség a karantén betartását

koronavírus rendőrség

Több mint 180 háztartásban ellenőrizte a karantén betartását a járvány harmadik hullámának kezdete óta a rozsnyói városi rendőrség (MsP). Róbert Hanuštiak, a városi rendőrőség parancsnoka úgy tájékoztatott, hogy a városi rendőrök az év első felében is ellenőrizték a kötelező karantén betartását, akkor 520 háztartásban.

„Együttműködési megállapodást kötöttünk az állami rendőrséggel, ennek értelmében Rozsnyó területén mi végezzük az ellenőrzéseket. Minden karanténra kötelezett személyt ellenőrzünk, hogy betartja-e az előírást" - mondta Hanuštiak, és hozzátette, nem jelöltek ki rendőröket külön erre a feladatra, az ellenőrzéseket a szokásos járőrözés részeként végzik.

A kötelező karanténban lévő lakosokról a Rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) informálja a városi rendőrséget. Ha a városi rendőrség a karanténintézkedések megsértését állapítja meg, az ügyet az egészségügyi felügyelethez továbbítják.

„Olyan esettel is találkoztunk, amikor a karanténra kötelezett személy adatait helytelenül adták meg, nem a rendszerben szereplő lakcímen tartózkodott" - mondta Hanuštiak, és hozzátette, több olyan ügyben is intézkedtek a városi rendőrök, amikor megsértették a karantént. A rendőrparancsnok elmondta, hogy a rozsnyói városi rendőrök ellenőrzik a többi járványügyi intézkedés betartását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?