Nyitra megyében megalakult a Szövetség képviselőcsoportja

b

Hétfőn zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 33. képviselő-testületi ülése, amelyen megalakult a Szövetség Nyitra Megyei Képviselőcsoportja. Az MKP eddigi megyei frakciójához képest az új képviselőcsoport létszáma eggyel megnő, hiszen a Híd színeiben, a Komáromi járásban megválasztott képviselő, Jobbágy József átlépett a Szövetség megyei képviselőcsoportjába. Ezáltal képviselőcsoportunk a megyei képviselő-testület legnagyobb frakciója lett, legalábbis a taglétszám tekintetében.

Mivel időközben a megyei hivatal visszavonta javaslatát a komáromi kórház egykori nővérszállója tönkrement épületének értékesítésére a komáromi kórház javára, a megye alelnökével, Kéry Mariánnal együtt kidolgoztuk az értékesítés anyagát és a határozati javaslatot. Majd jóváhagyásra benyújtottuk azt a megyei tanács és a megyei képviselő-testület elé. A hétfői testületi ülésen a megyei önkormányzat jóváhagyta javaslatunkat, ezzel a megye az eredeti elképzelések alapjűn értékesíti az egykori nővérszálló lelakott épületét a komáromi kórház fenntartójának. Közérdekben, hiszen a kórház fenntartója csakis nővér- és orvosszálló céljából újíthatja fel a lelakott épületet, más célból nem hasznosíthatja. Eleget tettünk ezzel a kórház kérésének, amellyel az ingatlan megvásárlását indokolta. Eszerint egyre növekszik a kórházba jelentkező és érkező, részben fiatal orvosok és nővérek száma, akik számára vonzó lehet a korszerű startlakás. Egyúttal eleget tettünk a Komáromi járás polgármesterei kérésének, akik levélben fordultak a megyei önkormányzathoz, hogy értékesítse a lelakott, elhasználódott épületet a komáromi kórház javára, korszerű nővér- és orvosszálló létesítése céljából.

Mivel az utóbbi hónapokban a képviselő-testületi szinten jóváhagyott beruházások - amelyek a megye déli járásaiban valósulnának meg – kivitelezőinek közbeszerzése máig sem vette kezdetét, harmadik ízben kellett a megyei frakciónk nevében interpellálnom a megyei hivatal igazgatóját, mi okból késik a hivatali munka és javasoltam, hogy a közbeszerzések mihamarabb vegyék kezdetüket. Hiszen az alapos késések a komáromi, a párkányi és a lévai választási körzetekben megvalósuló beruházásokat érintik. A megyei hivatal igazgatója elkötelezte magát, hogy a hét végéig a közbeszerzések meghirdetése megvalósul.

A vidéki rendelőkben történő egészségügyi ellátás fellendítését célzó megyei támogatási séma alapján a megyei testület eldöntötte, hogy 40 ezer eurós megyei támogatásban részesíti az a fogorvosi rendelőintézetet, amely Nagycétényben és Kiscétényben fogja a pácineseket ellátni.

A megyei testület eldöntötte, hogy megpályázza a Nyitra és Érsekújvár között, a Nyitra partján húzódó kerékpárút építését, Nyitracsehi térségében, 300 ezer euró összegben. Egyúttal megítélte a beruházás önrészét 15 ezer euró összegben, amelyet a megyei költségvetés fedez.

A megyei képviselő-testület jóváhagyta Nyitra megye társulását a Nyitra Megyei Futball-akadémiába. Az egykori válogatott labdarúgó, Lubomír Moravčík képviselőtársunk fémjelezte fociakadémia Nyitra megye 7 járási székhelyén és Párkányban jönne létre, 2022. júliusától. Tevékenységének forrásait megosztva biztosítanák az alapítók, úm. Nyitra megye, a Szlovák Labdarúgószövetség, valamint az érintett városok. A projekt célja a diák- és ifjúsági korú labdarúgócsapatok felkarolása az érintett városokban. Az U11, U13, U15, U17, U19 korosztályos focicsapatok edzőinek munkáját segítené, félprofesszionális szintre emelve. Egyúttal a tehetségek felkutatásával is foglalkozniuk kellene. Mivel Komárom klubja, a KFC jelezte, hogy más ifjúsági programban érdekelt, emiatt nem él a lehetőséggel, a projekt Nyitra megye déli városai közül Érsekjvárban, Léván, Vágsellyén és Párkányban valósulhat meg.


 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, a Szövetség frakcióvezetője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?