Ukrajnában még nem érte el tetőpontját a járvány mostani hulláma

koronavírus Ukrajna

Ukrajnában még tovább emelkedik a koronavírusos betegek napi esetszáma, a járvány mostani hullámának tetőzését az egészségügy tárca október végére, november elejére prognosztizálja – mondta Ihor Kuzin országos tisztifőorvos hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő - aki egyben az egészségügyi miniszter helyettese - kijelentette, hogy még csak a hullám elején tartanak az országban.

Szavai szerint az új megbetegedések száma a régiók többségében meghaladja a megengedett mértéket, ezért nem zárta ki, hogy a közeljövőben újabb megyék kerülnek a vörös, azaz a legszigorúbb járványhelyzeti besorolásba. Hétfőtől öt megye – Herszon, Donyeck, Odessza, Dnyipropetrovszk és Zaporizzsja – van ebben a kategóriában. A mutatók alapján Luhanszk, Szumi és Zsitomir megyék kerülhetnek hamarosan át a legszigorúbb besorolásba. Már csak hat megye - köztük Kárpátalja – van a jelenlegi legenyhébb, sárga besorolásban, a főváros, Kijev átkerült az eggyel nagyobb kockázatot jelző narancs kategóriába, amelyben még 13 megye van.

Kuzin kijelentette, hogy az öt megye vörös kategóriába sorolása elsősorban a lakosoknak a védőoltás felvételéhez való „komolytalan hozzáállása” miatt vált szükségessé. „Most minden állampolgár választhat: vagy felveszi az oltást, vagy továbbra is a szigorú járványszabályok rendszerében él” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy mindenkinek be kell tartania Ukrajnában a kötelező maszkviselést a zárt nyilvános helyeken, az oltottaknak és a Covid-betegségből felépülteknek is.

Ukrajnában a vörös kategóriába sorolt régiókban a szabályok szerint a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

Ukrajnában hétfőre 9 524-gyel 2 644 694-re nőtt az azonosított új fertőzöttek száma, az elhunytaké 177-tel 60 810-re, az aktív betegeké pedig csaknem hatezerrel 254 466-ra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?