Nagy sztárok új helyszínen, oltottaknak

rr

A Pozsonyi Jazznapok (BJD) idén leköltözik a térképről, legalábbis vélhetően sokan keresgélik majd a neten, hogyan lehet eljutni a Slovnaft szomszédságában található Refinery Gallery rendezvénycsarnokba. A kínálat azonban elég csábító ahhoz, hogy elmerészkedjünk a farkas torkába (Vlčie Hrdlo) pénteken, és ott maradjunk vasárnapig. 

Nyugalom, járnak oda helyi buszok, bár a menetrend épp most változott, úgyhogy ennek is érdemes utánanézni. Maga a csarnok viszont – ne szépítsük – a Slovnaft olajfinomítójának részeként funkcionált a múltban, aztán évekig üresen állt, mígnem egy cég úgy döntött, olcsón megvásárolja, átalakítja, és kulturális célokra adja bérbe. Én voltam már ott divatbemutatón, reklámfilm-szemlén és Bastille-koncerten is az elmúlt tíz évben, ez utóbbin kiderült, hogy az akusztika is teljesen rendben van. A miliő viszont tagadhatatlanul indusztriális, nem éppen jazzkoncertekre találták ki, úgyhogy majd a jövő heti fesztiválértékelőmben tudom megmondani, jó választás volt-e az új helyszín az Incheba helyett. 

Az okokat nem érdemes firtatni. Sejthető, hogy a szervezők a járvány miatt nem tartották idén rentábilisnak kibérelni a minden szempontból ideális, jól megközelíthető, leszőnyegezett Incheba kiállítási csarnokot, ahol párhuzamosan működtethető két színpad, sőt arra is van hely, hogy a színfalak mögött lőjék be a dobszerkót és készen tolják a színpadra, jelentősen lerövidítve a koncertek közötti átállásokat.

Most nem lesz két színpad, az ifjú tehetségek versenye egy másik helyszínen zajlik csütörtökön, a belvárosi Castle Art House nevű helyen. A győztes, immár hagyományosan, a nagyszínpadon nyithatja meg a következő évben a fesztivált, ahogyan idén a Lash and Grey duó, azaz Kristína Mihaľová énekesnő és Jakub Šedivý gitáros. Ők még a világjárvány előtt vívták ki ezt a lehetőséget a közönség szavazatai alapján, és bár újabb videóik alapján a poposabb megoldásokkal kísérleteznek, koncertjeiken még mindig a jazz dominál. 

Ők indítják tehát a fesztivált az új helyszínen péntek este. Jakub ördögi gitáros, Kristína boszorkányosan énekel, szóval a közelgő halloweent is megünnepelhetjük velük. Utánuk egy francia énekesnő,  Camille Bertault mutatkozik be Pozsonyban, aki üde színfolt a jazzpalettán. Nemcsak azért, mert Y-generációs karrier az övé, vagyis a YouTube-nak köszönheti hírnevét, hanem mert vélhetően messze a legbátrabb és legfrissebb éneklést hallhatjuk tőle ezen a fesztiválon. Egy újabb francia jazzcsillag van születőben, akit az Impulse Records is kinézett már magának.

A péntek este fénypontja Avishai Cohen izraeli bőgős világsztár, aki nem először, és nem is másodszor lép fel Pozsonyban triójával. Valaha zongoristaként kezdte, majd Jaco Pastoriust hallva basszusgitárra váltott, aztán jött a nagybőgő, amely remek választásnak bizonyult, mert hirtelen kapkodni kezdtek utána olyanok, mint Chick Corea, Bobby McFerrin vagy Herbie Hancock. 

Noha Cohen a jazz és a jazzrock fősodrában jegyzett bőgősök nyomdokain jár (Charles Mingus, Dave Holland, Ray Brown, Charlie Haden), a világzene útvesztőiben is szívesen és gyakran kalandozik. Szerzeményeiben arab, andalúz, zsidó dallamok keverednek, mégis hű marad a jazz műfajához. Legutóbbi albumán már énekhanggal is kiegészülnek ezek a dallamok. Elmondása szerint időbe telt, míg sikerült elfogadnia saját hangját. Aki hallgatja, annak viszont azonnal sikerül megkedvelni ezt a letisztult hangot. 

A második napot Samuel Hošek nyitja, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sajátosan dolgozott fel néhány világslágert, Adele-től a Hello-t, a Linkin Parktól a Numb-ot, vagy a Wrecking Ballt Miley Cyrustól. Olyan fontos, feltörekvő hazai zenekarokkal is együttmű-ködött, mint a BJD-t 2019-ben megnyitó Ľudové mladistvá vagy a számaival szélesebb közönséget is elérő Fallgrapp. Kíváncsian várjuk, mivel lep meg minket idén.

dd

Szombaton, október 23-án végre láthatjuk Pozsonyban azt a zenekart, amelyet már 2020 áprilisában beígértek nekünk a BJD szervezői. A nagy múltú őszi fesztivált ugyanis pár éve egy tavaszi minirendezvény előzi meg, amelyre a legújabb brit szenzációt hívták meg, kiváló érzékkel. Ha akkor nem írják alá a szerződést, ma már nyilván dupla gázsiért jönnének, azaz valamire mégiscsak jó volt ez a pandémia. A Nubiyan Twist az afro-beat műfaját újította meg, egészen lehengerlő módon – érdemes beírni a nevüket a YouTube keresőjébe. Vidámsággal, humorral vegyülő precizitás, ellenállhatatlan dallamok ravasz variálása, irigylésre méltó energia, karizmatikus színpadi jelenlét jellemzi őket, és akkor még nem is beszéltünk a tagok hangszeres tudásáról. Azok, akik jegyet váltottak a 2020-as koncertre, automatikusan kapnak egy napijegyet szombatra, azaz érdemes iparkodni a jegyvásárlással, ha kíváncsiak rájuk.

Szombaton fellép még a Refinery Galleryben Samm Henshaw brit dalszerző-énekes, aki nigériai bevándorló szülők gyermekeként született Londonban. Kezdetben a gospel és a popzene egyformán fontos volt számára, aztán megtalálta a saját hangját. Úgy lett ismert Európa-szerte az utóbbi két-három évben, hogy még meg sem jelent a bemutatkozó albuma, csupán néhány EP-t adott ki eddig. 

Vasárnap, október 24-én nagy nap virrad Pozsonyban: visszatér a virtuóz gitáros, Mike Stern, hogy mosolyt fakasszon arcunkon az elmúlt másfél év megpróbáltatásait feledtetve. Ő az egész fesztivál legnagyobb neve, legutóbb 2014-ben volt hozzá szerencsénk. Népszerűsége a rocksztárokéval vetekszik, stílusa olyannyira rockos, hogy legutóbb ráadásként egy Jimi Hendrix-számot nyomott le Pozsonyban. Ráadásul ő volt az akkori fesztivál legtöbbet mosolygó fellépője, aki koncert előtt és után is vidáman dedikált, beszélgetett, fényképezkedett a rajongókkal az előcsarnokban. Ezúttal a szaxofonkirály Bill Evans zenekarával érkezik, úgyhogy dupla élvezetre számíthatnak azok, akiknek sikerül jegyhez jutniuk. 

A vasárnap este a rimaszombati származású, egyre sikeresebb Zuzana Mikulcová jazzénekesnő koncertjével kezdődik, akit főleg amiatt szeretünk, mert a szlovák közegben is népszerűvé tette a Kis kece lányom kezdetű magyar népdalt. Őt követi a színpadon a Los Angelesből érkező Judith Hill énekes és dalszerző, aki korábban olyan előadók koncertjein volt háttérénekes, mint Michael Jackson, Elton John, Prince vagy Stevie Wonder. Mostanában saját dalait adja elő, amelyekbe mindent belesűrített, amit a felsorolt világsztároktól tanult.

Az idei Pozsonyi Jazznapok szervezői felhívják a figyelmet arra, hogy kizárólag beoltottakat engednek be a rendezvényre. Erről már egy hónappal ezelőtt tájékoztatták az érdeklődőket a honlapjukon (www.bjd.sk), és remélik, hogy senkit nem ér kellemetlen meglepetés a kapunál. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?