Turizmusra jön a pénz határon át

Turizmusra jön a pénz határon át

Tájközpont épül 630 ezer euróból Dunaszigeten, Kimlén turistaszállást alakítanak ki a közösségi ház tetőterében, a Szigetköz Natúrpark Egyesület kerékpárokat, jurta sátrakat és kenukat szerez be abban a határon átnyúló szlovák-magyar programban, melyre kétmillió euró áll rendelkezésre.

2020. novemberében indult a szlovákiai Dunamenti Tájvédelmi Terület és a Szigetközi Natúrpark természeti örökségének közös fejlesztése, amelyet egy interreges határokon átnyúló együttműködési program finanszíroz. Ez Pozsonytól egészen a Nagyléli-szigetig terjed, Magyarországon a 26 települését övezte Szigetköz Natúrpark határolja.

A nemzeti kulturális emlékmű tárgyaként a dunacsúnyi kastélyt és magtárt választották ki, s a program fő partnere – a Pozsony megyei önkormányzat – úgy döntött, hogy kibővíti partnerségét a magyar határmenti térségre is. A projektben, mely közel 2 millió eurós, részt vesz a Pisztráng Kör Egyesület, a Szigetköz Natúrpark Egyesület, Kimle önkormányzata, valamint egy szlovákiai vízi turisztikai vállalkozás.

A természeti örökség ugyanis ebben az övezetben lehetőségeket rejt a meglévő ökoturisztikai szolgáltatások fejlesztésére és javítására.

Kimle a projekt keretén belül turistaszállás kialakítását vállalta 85 ezer euróból (plusz 15 ezer euró önrészből) a közösségi ház tetőterének beépítési tervével. Ez turisztikai látogató központként szolgál, és számos csoportnak (közösségek, iskolai csoportok, táborok, gyermek táborok, óvodás csoportok számára) nyújt ideális helyszínt.

A projekt révén a Pisztráng Kör Egyesület egy környezetbarát működtetésű tájközponttal bővül, melyben sokoldalú környezeti nevelési ismeretátadás és szemléletformálás valósulhat meg. Pisztráng Körre eső projekt költség 630.500 euró, ebből a támogatás 535.925 euró. 2021 júliusában már megkezdődtek a kivitelezési munkák.

A projekt révén a Szigetköz Natúrpark Egyesület 20 kerékpárt, 10 darab négyszemélyes kenut, három multifunkcionális jurta sátrat, továbbá a közösségi szemléletformáló látogatóközpontba felszereléseket (asztalok, székek, ágyak, kanapék, televízió állvánnyal, tábla) szerez be közel 70 ezer euróból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?