Új sportpályája van a Jókai alapiskolának

komárom
Komárom |

Pénteken ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Jókai Mór Alapiskola új multifunkciós sportpályáját.

A fejlesztés közös érdem, nem csak intézményünké. A város, mint fenntartónk és az iskola mellett működő szülői munkaközösség is sokat segített“ – tájékoztatta lapunkat Mátyás Katalin igazgató. Voltaképpen egy régi labdarúgópályát építettek át, amely összesen 80 ezer 604 euróba került. Az összköltségből 50 ezret állt a komáromi önkormányzat. Az intézményben így egy helyszínen lesz lehetőség labdarúgásra, teniszre, illetve kosár-, kézi-, röp- és tollaslabdára. A iskola 421 diákja nemcsak a rendes testnevelési órák, hanem egyes szakkörök vagy a szabadidő hasznos eltöltésének keretében is használatják majd a multifunkciós pályát. „Szeretnénk folytatni az atlétikai pályánk korszerűsítését, és van még egy kisebb kosárlabdapályánk is, ami szintén felújításra szorul. Ami az iskola belterét illeti, most fejeztük be a »Modernebb iskola« elnevezésű pályázatot. Pihenősarkakat alakítottunk ki két szinten a folyosókon és minden osztályteremben. Ezenkívül a városnak az Envirofondon keresztül elnyernie egy nagyobb összeget. Ebből zajlik jelenleg a főépület szigetelése és az ablakok cseréje“ – zárta a tájékoztatást az igazgató.

komárom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?