Szerződést bontott hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

varázsló

Szerződést bontott húsz év után hivatalos állami varázslójával az új-zélandi Christchurch város tanácsa.

A világ talán egyetlen államilag alkalmazott varázslója, a 88 éves Ian Brackenbury Channell évente 16 ezer dollárt kapott, hogy "varázslással és varázslásszerű szolgáltatásokkal" népszerűsítse a várost.

Az Angliában született Channell 1976-ben érkezett Új-Zélandra, röviddel ezután kezdett el varázslóként tevékenykedni és szórakoztatni. Amikor a hatóságok meg akarták ebben akadályozni, az emberek tiltakozni kezdtek.     1982-ben az új-zélandi művészeti galériák igazgatóinak egyesülete élő műalkotásnak nevezte Channellt, majd 1990-ben az akkori miniszterelnök, Mike Moore levélben megkérte, legyen Új-Zéland hivatalos varázslója.

"Javaslom, sürgősen fontolja meg javaslatomat, hogy Új-Zéland, az Antarktisz és a vonatkozó tengeri területek varázslója legyen. Kétségtelen, hogy a varázslatok, áldások, átkok és egyéb olyan természetfeletti ügyek területén lesz feladata, amelyek túlmutatnak a miniszterelnök kompetenciáján" - írta Moore.

Azóta Channell fellépett Christchurchben, esőtáncot járt az aszályok idején Új-Zélandon és Ausztráliában, 2009-ben megkapta a Királynő Szolgálatáért Érdemrend medálját.

A nőkről szóló megjegyzései miatt azonban heves kritikák érték - írja a The Guardian.

Áprilisban a Three televíziós csatorna egyik műsorában azt mondta, szereti a nőket azzal ugratni, hogy körmönfontak, és hogy "ravaszsággal szereznek maguknak pénzes férfiakat".

"Szeretem a nőket, mindig megbocsátok nekik, egyet sem ütöttem még meg. Sosem ütök meg nőt, elsősorban azért, mert túl könnyen sérülnek, és elmesélik a szomszédoknak és a barátaiknak... És akkor nagy bajban vagy" - mondta.

Christchurch tanácsa közölte, köszönőlevelet küldtek a varázslónak az elmúlt 23 év szolgálataiért és tájékoztatták, hogy lezárják a szerződését. Lynn McClelland szóvivő elmondása szerint a város új utakra lép a turizmus népszerűsítése területén.

Ian Brackenbury Channell szerint a város azért függesztette fel a szerződést, mert nem illet bele a város hangulatába. Magát provokátornak tartja.

"Azt sugallják, hogy unalmas és öreg vagyok, pedig nincs hozzám hasonló Christchurchben. Egyszerűen csak ők nem szeretnek engem, mert unalmas öreg bürokraták, és mindenki engem szeret, őket meg senki" - fogalmazta meg véleményét a varázsló.

Channell továbbra is meg akar jelenni a város művészeti központjánál és beszélgetni akar a turistákkal. A központban egyébként ebben a hónapban az ő életét bemutató kiállítás látható.

Arra a kérdésre, megátkozza-e a döntés miatt a városi tanácsot, azt válaszolta: inkább áldásokat osztogat. "A gyerekeknek boldog álmokat, általános jó egészséget adok és azt szeretném, hogy a bürokraták váljanak emberségesebbé" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?