Nyolcadszor futottak Csicsón

csicso
Csicsó |

Vonzóbb volt a rövidebbik táv (4 km) a 8. Csicsói futáson, mint a hosszabbik (10 km). Összesen 48 versenyző állt rajthoz a felnőtteknél, előző nap pedig nyolcvan gyerek húzott futócipőt.

„A miénkkel azonos napon zajlott a győri és a gútai verseny, így nálunk csappant az érdeklődés, de így is jöttek mindenhonnan, és hét-nyolc csicsói is volt a mezőnyben – tájékoztatta lapunkat Földes Csaba főszervező, polgármester. – Tíz kilométeren kellemes meglepetést okozva a bősi Póda Csaba lett az első, másodpercekkel előzte meg klubtársát, Gasparík Tamást, akit szinte megvárt a célban. A nőknél a csallóközkürti Heringh Veronika érte el a legjobb időt. A rövidebbik távon csupa magyarországi végzett az első három helyen: a dél-komáromi Grónai Sándor nyert a győri Lajkó András és a szintén dél-komáromi Czibor Csaba előtt. Csak mögöttük, negyedikként ért célba a legjobb szlovákiai, az észak-komáromi Holczhei Dávid. Alig volt különbség a legjobb négy között. A nőknél szintén magyarországi volt a leggyorsabb: a gárdonyi Vincze Mariann. A színes mezőny érdekessége, hogy a négyből három kategóriában a 40–49 éves korosztályból került ki a győztes, csak Póda Csaba volt a 15–29 évesek közül. Az 1961-ben és előtte született versenyzők között négy kilométeren a tájainkon gyakran megforduló győri Alasztics Gyula volt a legjobb, ám ennél is érdekesebb, hogy a versenyen – életében először – elindult unokája, Lajkó András is, és 18 évesen kategóriájában első lett, s e távon mindössze két tized másodperccel szorult a második helyre. Óvodánk és iskolánk növendékei egy nappal korábban a futballpályán tették meg a maguk köreit, szép számban voltak. Győztesek: Bodó Bence, Lukács Tamás, Szalai Balázs, Németh Anna és Győri Levente. Kiforrott versenyünk zökkenőmentesen lezajlott, alapszinten minden adott volt, s közben jótékonykodtunk is, gyűjtöttünk a helyi Skuba Bianka gyógykezelésére.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?