Rekordot döntött a gyermeköngyilkosságok száma Japánban

depresszió k

Tragikus rekord dőlt meg a koronavírus-járvány alatt Japánban; a pandémia kezdete óta több gyerek lett öngyilkos, mint 1974 óta bármikor, amióta rögzítik az erre vonatkozó adatokat – jelentette pénteken a japán sajtó a tokiói oktatási minisztériumra hivatkozva.

A tavalyi évben 415 japán általános vagy középiskolás gyerek vetett véget az életének, ami százzal magasabb, mint egy évvel korábban.

A japán történelem és kultúra hagyományaiban mélyen gyökerezik az öngyilkosság mint a szégyen elkerülésének egyik módja, és az ország hosszú évek óta a legmagasabb öngyilkossági aránnyal rendelkezik a hét legfejlettebb iparosodott ország között, de az öngyilkosságok számát az elmúlt 15 évben 40 százalékkal sikerült csökkenteni. A 2009-et követő évtizedben folyamatos volt a csökkenés.

A járvány kezdetekor azonban az öngyilkosságok száma ismét emelkedni kezdett. De míg a férfiak körében továbbra is csökkent, a nők körében nőtt azok száma, akik végeztek magukkal, amit a szociológusok a járvány okozta érzelmi és anyagi megrázkódtatásokkal magyaráznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?