Sebastian Kurz politikájának folytatását ígérte parlamenti beszédében az új osztrák kancellár

Alexander Schallenberg

Elődje, Sebastian Kurz politikájának folytatását ígérte keddi bemutatkozó beszédében a bécsi parlamentben Alexander Schallenberg, az előző nap tisztségébe beiktatott új osztrák kancellár.

Mint mondta, ez egyaránt vonatkozik a migrációs, munkaerőpiaci vagy a koronavírus-járvány területén folytatott eddigi politikára. „Keze ki van nyújtva” a koalíciós partner Zöldek felé, hogy az elmúlt napokban keletkezett árkokat betemessék, és a kormány sikeres munkáját folytatni tudják – hangsúlyozta.

Bár az ellenzék felé is a kormány kinyújtott kezéről beszélt, hangos elégedetlenséget váltott ki körükben, amikor „rosszhiszemű akcióként” jellemezte a Gernot Blümel néppárti pénzügyminiszter ellen benyújtott szociáldemokrata bizalmatlansági indítványt. Mint mondta, ezt a kezdeményezést „a legjobb akarattal sem lehet megérteni”.

Schallenberg ismét fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Kurzcal szorosan együtt akar működni. A volt kancellárral, aki pártelnökként és frakcióvezetőként továbbra is az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője marad, együtt nyerték meg a legutóbbi két választást – emlékeztetett.

Szűk tízperces beszédében az új kancellár az ökoszociális adóreformot nevezte kormányprogramja velejének. Folytatni fogják az oktatás, a kutatás és a digitalizáció korszerűsítésének programját is – mondta. Azon lesz, hogy a munkaerőpiacon mindenki megtalálja a helyét, aki erre igényt tart. Következetesen folytatni fogja az eddigi migrációs és integrációs politikát is – ígérte. Ez a külpolitikára is vonatkozik, amelyért eddig ő felelt – tette hozzá, utódát, Michael Linhartot „szupertapasztalt külpolitikai profinak” nevezve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?