Világelső önvezető vonatot mutattak be Németországban

önvezető vonat

Digitálisan irányított, teljesen automatizált vonat tette meg első útját hétfőn Hamburgban a városi forgalomban egy nemzetközi mobilitási kongresszus alkalmából.

A világon már számos helyen közlekednek vezető nélküli vonatok vagy metrók, az önjáró hamburgi városi gyorsvasúti (S-Bahn) szerelvény újdonsága abban áll, hogy nem külön e célra épített, körülzárt pályán halad, hanem ugyanazokon a vágányokon, amelyeket a hagyományos vonatok is használnak.

A Német Államvasutak (DS) és a Siemens által bemutatott, önvezetővé átalakított szerelvényből négy már decemberben megkezdi működését a hamburgi városi forgalomban.

A vasúttársaság vezetője szerint a „világpremiert jelentő” vezető nélküli technológiát lépésről lépésre bevezetik egész Hamburgban, majd más német városokban is.

A bemutatott technológiával digitalizálni lehet a vasúti pályákat Németországban, Európában, sőt az egész világon – hangoztatta a Siemens vezetője, Roland Busch.

A fejlesztők szerint a digitális technológia bevezetésével feszesebbé lehet tenni a vasúti menetrendet, ami a szállítási kapacitás akár 30 százalékos növekedését is eredményezheti „anélkül, hogy lefektetnénk egyetlen kilométernyi új vágányt”.

Roland Busch szerint pontosabbá lehet tenni a vonatokat és akár 30 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?