Törvénnyel írják elő, hogy a „fiús” és „lányos” játékokat egymás mellé kell tenni a kaliforniai nagyáruházakban

pixa
Kalifornia |

A szabályozást egy demokrata képviselő kezdeményezte, akit beosztottjának tízéves gyermeke inspirált. A kislány nem értette, hogy miért nem kaphat meg bizonyos játékokat csak azért, mert lány.

A szabályozás az 500-nál több embert foglalkoztató kaliforniai áruházakat érinti, és előírja, hogy a lányoknak és fiúknak szánt játékokat közös polcra kell helyezni. Ezidáig egyetlen amerikai állam sem hozott hasonló döntést, de vannak olyan üzletláncok, amelyek évek óta ezt az eljárást követik.

A kaliforniai szabályozást egy demokrata képviselő kezdeményezte, akit beosztottjának tízéves gyermeke inspirált. A kislány nem értette, hogy miért nem kaphat meg bizonyos játékokat csak azért, mert lány. „Abba kell hagynunk a címkézést, hogy mi elfogadható az adott nem számára, és mi nem. Hagyjuk, hogy a gyerekek egyszerűen gyerekek legyenek” – mondta a képviselő.

Az új törvényt a republikánusok és egyes konzervatív csoportok kritizálták, akik szerint az államnak nem kéne beleszólnia abba, hogy a szülők miként vásárolnak gyermekeiknek – írja a 444.

(br, 444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?