Kína: Tajvan függetlenségi törekvései instabilitást okoznak a régióban

Caj Jing-ven

Tajvan úgynevezett függetlenségi törekvései feszültséget és instabilitást okoznak a régióban – közölte vasárnap Ma Hsziao-kuang, a kínai Államtanács tajvani ügyekkel foglalkozó irodájának szóvivője Caj Jing-ven tajvani elnök korábbi beszédére reagálva.

Caj Jing-ven tajvani elnök pénteken az ázsiai regionális párbeszédet előmozdítani hivatott Yushan Forum nevű platformon felszólalva kijelentette, hogy Tajvan nem akar katonai konfrontációt, de mindenáron megvédi szabadságát és demokratikus berendezkedését.

„Ez a beszéd az úgynevezett tajvani függetlenséget propagálja, szembenállást szít, szembe megy a történelmi valósággal és elferdíti a tényeket. A Demokratikus Haladás Pártjának (DPP) függetlenségpárti provokációi a feszültség és instabilitás forrásai a Tajvani-szoros két partja között, és hatalmas fenyegetést jelentenek a béke és a térség stabilitása szempontjából” – húzta alá Hsziao-kuang.

A kínai szóvivő egyben kijelentette, hogy Caj Jing-ven pártja aláássa az 1992-es "egy Kína elvéről" szóló megállapodást, s ezzel a párbeszéd alapját.

„Az 1992-es évi konszenzushoz való ragaszkodás és az úgynevezett tajvani függetlenségi törekvésekkel szembeni ellenállás jelentik kölcsönös politikai alapját a felek együttműködésének” – összegezte Ma Hsziao-kuang.

Tajvan és Kína között növekszik a feszültség amiatt, hogy kínai harci repülőgépek az elmúlt időszakban többször is megsértették a tajvani légteret. A nemzetközi sajtóban megjelent összesítés szerint október elseje óta legalább 150 kínai repülőgép repült be a légtérbe.

Az 1949-től saját politikai vezetéssel bíró Tajvant Peking Kína szakadár tartományának tekinti. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután a függetlenségpárti Caj lett a tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. Peking politikai eszközeinek kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat, illetve nem zárta ki szükség esetén az erővel való egyesítés lehetőségét sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?