Krajčí nem kíméli utódját, a járványkezelést kritizálja

Marek Krajčí
Pozsony |

Marek Krajčí (OĽaNO) korábbi egészségügy-miniszter Szlovákia járványkezelését kritizálta. Meglátása szerint a harmadik hullám eleje nem fest jó képet az előttünk álló időszakról, emellett folyamatosan nő a vírus halálos áldozatainak száma.

Krajčí a TA3 vasárnapi műsorában az alacsony átoltottságot is nehezményezte, valamint rámutatott, az antigéntesztek túl későn, csak a diákok iskolakezdése után jutottak el a szülőkhöz. 

Úgy véli, ha korábban elkezdik az oltást az orosz Szputnyik V oltóanyaggal, mára jelentősen magasabb lenne az átoltottság az országban. Egyúttal közvetetten kritizálta a jelenlegi egészségügy-minisztert, Vladimír Lengvarskýt (OĽaNO-jelölt), amiért júniusban, az orosz vakcinával történő oltás megkezdésekor kevés oltópontot nyitottak, az érdeklődőknek ezért messzire kellett volna utazniuk, hogy megkapják azt.

Továbbá arról is beszélt, hogy kevés mobil oltópont működik az országban, elmondása szerint, már az ő irányítása alatt is legalább 170 oltócsapat létrehozásával számoltak.

A vitaműsor másik vendége, Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke volt, aki nem értett egyet Krajčí „merész” kijelentéseivel. Cigániková Krajčí és az akkori kormányfő, Igor Matovič (OĽaNO) járványkezelését kritizálta.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?