Az eltűnt iskolabuszok nyomában

iskolabusz
Pozsony/Doborgaz |

Az iskolabuszprogram elindításánál három minisztérium segédkezett, egy évvel később viszont már inkább egymásra mutogatnak, mintsem az eredményről, illetve a további tervekről beszélnének.

Tavaly május közepén indult az iskolabuszprogram tesztelése Doborgazon. A kisbuszt három miniszter, Peter Plavčan (SNS-jelölt) volt oktatási miniszter, Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter és Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminiszter indította útjára. „A tesztelés után a nyári vakáció alatt kidolgozzuk az iskolabuszokra vonatkozó pályázati felhívásunkat. Már a következő tanévben az ország más településein is különböző férőhelyes autóbuszokkal mehetnének a gyerekek iskolába” – ígérte akkor Plavčan. Hangzatos ígéretek hangzottak el Robert Kaliňák szájából is. „A belügyminisztérium támogatni fogja a sofőrök átképzését, a D típusú jogosítvány megszerzését. A nyolcszemélyes minibusz mellett több férőhelyes járművek beszerzésében is gondolkodunk” – közölte tavaly Kaliňák.

Egy év elteltével azonban korántsem ilyen rózsás a helyzet. Boráros József, Doborgaz polgármestere lapunknak elmondta, hogy az iskolabusz tesztelése pénzhiány miatt decemberben befejeződött. Az autóbusz ennek ellenére továbbra is szállítja a gyerekeket. „Kölcsönkértük a minibuszt a belügyminisztériumtól, Doborgazról Oroszvárra és Pozsonyligetfaluba szállítja a diákokat, a szülők költségén” – tájékoztatott Boráros József. A tesztelés eredményeiről és a további tervekről azonban ő sem tud semmit, a három tárca közül egyik sem tájékoztatta az eredményekről.

Kapcsolódó cikkünk

„Őszintén szólva nem hiszem, hogy a minisztercserék után ebből még lesz valami” – mondta Boráros József polgármester, hozzátéve, hogy egyelőre a beiratkozási adatok sem kedvezőek Doborgazon. A tesztelés során ugyanis az iskolabusz Vajkáról indult Doborgazra, s innen folytatta útját Oroszvár felé.

Az iskolabuszprogramot Érsek Árpád kezdeményezte, ezért a tárcánál is érdeklődtünk az aktuális helyzetről és a további tervekről. Karolina Ducká, a minisztérium szóvivője azonban az oktatási tárcához irányított azzal, hogy az felel a projektért, és a kiértékelése is az oktatási minisztérium feladata. „A további kérdésekkel forduljanak a tárcához” – zárta Ducká.

A Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási minisztérium sajtóosztálya az iskolabuszprogrammal, a doborgazi teszteléssel kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszolt. Pusztán annyit közöltek, hogy Szlovákia szerte összegzik az iskolabuszok működtetésével kapcsolatos alapinformációkat.

Peter Krajňák (Híd) oktatási államtitkár árnyaltabban fogalmazott. „Dolgozunk az iskolabuszok megvalósítására vonatkozó hatástanulmányon, amely azt hivatott felmérni, hogy milyen anyagi vetülete lenne egy ilyen intézkedésnek” – mondta Krajňák.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhatnak el az első iskolabuszok. Az államtitkár szerint az lenne a legjobb, ha az önkormányzatok, az iskolák keresnék meg a tárcát saját terveikkel, hogy hány település mennyi diákját szállítanák egy-egy iskolába. „Ezeket az igényeket a meglévő autóbuszjáratokkal is össze kell majd vetni, hogy ne legyenek átfedések, hiszen a tárca a diákok rendes járaton való utaztatását is támogatja” – zárta Krajňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?