Távozik posztjáról a NAKA igazgatója

NAKA k
Pozsony |

Október 15-én távozik posztjáról Eva Kurrayová, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója. Helyét Branislav Kišš veszi át.

Jana Maškarová és Róbert Bozalka, az országos rendőrfőkapitány két helyettese is távozik tisztségéből az év végén – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Hamran István ideiglenes rendőrfőkapitány, és jelezte, hogy további személyi változások is lesznek.

Hamran szerint nemcsak rendszerszintű, hanem személyi változásokra is szükség van ahhoz, hogy a rendőrség visszanyerje a hitelét, és hangsúlyozta, hogy politikai kötődésektől mentes, professzionális rendőrségre van szükség. „Föntről lefelé tisztul meg a rendőrség. Ez fájdalmas, mert itt van a legtöbb politikai kinevezett” – jelentette ki az ideiglenes országos rendőrfő-kapitány.

A megbízott rendőrfőnök elmondta, tárgyal az összes tisztségviselővel. A kerületi főkapitányságokon is változtatásokat tervez. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a két kerületi rendőrkapitány helye biztos, tekintettel az eddig elvégzett munkájukra. „Hosszú évek óta ismerem őket. Nehéz időkben is képesek voltak megőrizni az arcukat, akkor, amikor mások meginogtak” – jelentette ki.

A közlekedésrendészet parancsnoka valószínűleg azonnal távozik, másik pozíciót kap. A beszerzési és innovációs igazgató év végéig marad. A NAKA jelenlegi vezetőjét is másik beosztásba helyezik át. Az utódjáról Hamran a bevallása szerint a rendőrkollégáival, az ügyészséggel és bírókkal is konzultált. Kiemelte, hogy Kišš rendelkezik „morális iránytűvel”.

Hamran kész továbbra is betölteni a hivatalát, de csak abban az esetben, ha megszólítja őt a belügyminiszter, és ha továbbra is együtt tudnak működni, valamint ha közös nevezőre jutnak a rendőrség sorsát és a reformokat illetően.

Amennyiben véglegesítenék őt, Hamran lemondana az ún. Lynx Commando parancsnoki posztjáról, de továbbra is vezetni szeretné az Atlas szervezetet, amely az európai országok terrorizmusellenes intervenciós egységeit fogja össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?