Korčok változásokat kezdeményez a külföldiek ingatlanvásárlásaival kapcsolatban

Ivan Korčok

Jogszabályi változások várhatók a külföldiek ingatlanvásárlásával kapcsolatosan. A változásokat a külügyminisztérium kezdeményezi az illetékes minisztériumokkal együttműködve.

Ezt Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter jelentette be, miután csütörtökön Ján Mrvával, a kataszteri hivatal elnökével tárgyalt – tájékoztatott Juraj Tomaga, a külügyi tárca szóvivője.

Korčok tájékoztatása szerint Mrva a napokban utasítja valamennyi kataszteri hivatalt, hogy október 15-től tájékoztassák az illetékes állami hatóságokat, köztük a külügyminisztériumot is, ha külföldi tulajdonjogot jegyeznek be Szlovákia területén lévő ingatlanra.

Korčok a héten, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pozsonyi látogatása során hívta fel a figyelmet a mezőgazdasági földterületek és ingatlanok külföldi tulajdonjogával kapcsolatos problémára.

„Kedden azt mondtam, hogy a korrekt tájékoztatás elengedhetetlen a jó szlovák-magyar viszonyhoz, hogy ne a sajtóból értesüljünk bizonyos lépésekről. Említettem például, hogy Magyarország épületeket vásárolt Kassán vagy azt a speciális alapot, amely földterületeket vásárol a közép-európai országokban. Fontos, hogy rendet tegyünk néhány dologban, hogy az ilyen külföldi akciók ne állítsanak bennünket kész tények elé” – zárta a szlovák külügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?