Tíz napra rövidül a karantén a Szlovákiába érkező személyek számára

karantén

14-ről tíz napra rövidül a kötelező otthoni karantén a Szlovákiába való beutazást követően, ha az érkező személynek nincsenek tünetei. Legkorábban a karantén ötödik napján PCR-tesztet lehet végeztetni, és ha az eredmény negatív, a karantén véget ér. A karantén a teljesen beoltott személyekre nem vonatkozik – áll a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendeletében, amely október 15-én lép hatályba.

A beoltottságot mostantól az uniós Covid-igazolvánnyal vagy az unión kívüli országban kiállított dokumentummal kell igazolni. Lepecsételt vagy elektronikusan ellenőrizhető, angol nyelven is kiállított igazolást kell bemutatni. „Aki nem tud ilyen igazolást felmutatni, nem tekinthető beoltottnak” – mondta Daša Račková, Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

A 12 évnél és két hónaposnál idősebb személyek számára kötelező regisztrálni az eHranica oldalon, amikor belépnek Szlovákia területére. „Ezt az időintervallumot úgy állapítottuk meg, hogy a védőoltás beadása után elegendő idő teljen el a védettség kialakulásáig” – magyarázta a szóvivő.

A kötelező karantén ezentúl nem vonatkozik azokra a hivatásos sofőrökre és tehergépkocsi-vezetőkre, akik az országba való belépéskor igazolni tudják, hogy munkavégzés céljából utaznak be az országba. Ezeknek a személyeknek 72 órásnál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatniuk.

Az Egyesült Arab Emírségek felkerült azoknak az országoknak a listájára, ahonnan a Szlovákiába érkező utasoknak (beleértve a beoltott utasokat is) nem kell PCR-tesztet felmutatniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?