Nobel-díj – Különleges, feledhetetlen pillanat volt List számára a stockholmi telefonhívás

Benjamin List

Benjamin List német kutató számára különleges, feledhetetlen pillanat volt a Svéd Királyi Tudományos Akadémia telefonhívása szerda reggel, amelyben tudatták, hogy David MacMillan brit-amerikai tudóssal közösen kémiai Nobel-díjat kapott az aszimmetrikus organokatalízis kifejlesztéséért.

List feleségével épp Amszterdamba utazott vakációzni, itt érte a telefonhívás egy kávézóban, reggelizés közben. A kutató  és felesége korábban többször viccelődött azon, lehet, hogy keresni fogják Svédországból. „Ma azonban még csak nem is vicceltünk ezzel, egyáltalán nem számítottunk erre. És akkor hirtelen megjelent Svédország a telefonomon. Különleges pillanat volt, sosem fogom elfelejteni” – hangoztatta List, aki alig akarta elhinni a hírt.     

A hír „sokkolt, le vagyok döbbenve és végtelenül örülök” – mondta MacMillan. „Vicces, mert kora reggel üzenetek kezdtek érkezni Svédországban élőktől, én pedig azt hittem, meg akarnak tréfálni, és visszaaludtam. Aztán a telefonom elkezdett megőrülni” – fogalmazott az amerikai Princeton egyetem professzora

List kezdetben nem tudta, hogy MacMillan is ugyanazon a témán dolgozik, elméletéről egészen addig azt gondolta, hogy csak egy „buta ötlet”, amíg működni nem kezdett.

„Az organokatalízis egy nagyon egyszerű ötlet volt, amely egy sor különböző kutatást indított el. Amire igazán büszkék vagyunk, az az, hogy kiderült: nincs szükség sok felszerelésre és sok pénzre ahhoz, hogy különleges dolgokat valósítsunk meg a kémia területén” – mondta MacMillan.

Benjamin List és David MacMillan precíz új eszközt alkotott a molekuláris építészet számára, az organokatalízist, amely nagy hatással volt a gyógyszerészeti kutatásokra, és „zöldebbé" tette a vegyészetet a Nobel-díjakról döntő illetékes bizottság közlése szerint.    

A kutatók régóta úgy vélték, hogy a katalizátoroknak csak két fajtájuk létezik: a fémek és az enzimek. Benjamin List és David MacMillan azonban 2000-ben egymástól függetlenül kifejlesztett egy harmadik fajta katalízist, amelyet aszimmetrikus organokatalízisnek hívnak és kis méretű szerves molekulákat használ.

A kitüntetettek 10 millió svéd koronán osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át, a koronavírus-világjárvány miatt idén is a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

Számos kutató arra számított, hogy idén az mRNS-alapú vakcinák gyors kifejlesztését fogják elismerni Nobel-díjjal. „Ez egy különösen fontos téma, amin gondolkodunk, de lesznek még további évek és további Nobel-díjak” – mondta szerdán Pernilla Wittung Stafshede, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?