Ferenc pápa szégyenkezik amiatt, hogy az egyház kénytelen megbirkózni a gyerekek ellen elkövetett szexuális zaklatásokkal

Ferenc pápa

A pápa ezt azután mondta, hogy egy franciaországi jelentésből kiderült, a helyi egyház 70 év alatt több mint 200 ezer gyermeket szexuálisan zaklatott.

Szeretném kifejezni az áldozatoknak szomorúságomat és bánatomat az általuk elszenvedett trauma miatt, és szégyenemet, szégyenünket az egyház túl sokáig tartó tehetetlensége miatt, hogy aggodalmaik középpontjába helyezzék őket” - mondta Ferenc pápa szerdán, egy nappal azután, hogy egy vizsgálat során kiderült, Franciaországban a papság 70 év alatt több mint 200 ezer gyermeket szexuálisan zaklatott.

Ez a szégyenkezés ideje” – jelentette ki, majd felszólította a püspököket, hogy tegyenek meg mindent a hasonló tragédiák elkerülése érdekében.

Jean-Marc Sauve, a jelentést összeállító bizottság elnöke elmondta, hogy az egyház évekig közömbösen állt a visszaélésekhez, és inkább magát védte, mint az áldozatokat, akik közül sokan 10 és 13 év közöttiek voltak.

(br, reuters)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?