Emlékek Athénból. GALÉRIA

Kevesebb mint két óra leforgása alatt a kora őszből visszarepültem a meleg, párával teli nyárba. Iszom egy korty vizet. A repülőtéren eleinte csak görög szót hallok, csupa gesztikuláló, hangosan magyarázó ember félprofiljával, tarkójával nézek farkasszemet. C. azt mondta a metró a legegyszerűbb választás, ha nem akarok egy vagyont fizetni a taxira. Azzal bejutok a városba, onnan pedig már könnyű dolgom lesz. C. azonban elfelejti megemlíteni, hogy a metró valamiért csak bizonyos időközönként közlekedik a város felé. Menjen busszal – mondja a férfi az üvegablak mögött. Mikor rákérdezek, az mikor indul, felém mutatja öt ujját. Öt perc? Annyi. Visszaigyekszem a kiinduló pontra, le a lépcsőn, át a zebrán. A bőrönd húzza a kezem, megint túlpakoltam magam. A taxik még mindig ott parkolnak, rögvest a reptéri ajtók előtt. De nem! Én a valódi Athénért jöttem, a kusza útvonalakért, a csomószerű forgalmi dugókért, a valódi városi atmoszféráért. A görög betűk azonban elbizonytalanítanak. Emlékeim rejtett zugaiból próbálom előhívni az egyéves filozófiai kurzusok hozadékait, amikor a professzor minden óra elején egy röpke tesztelésbe fogott velünk, és szavakat firkantott fel a táblára görögül. Az öt évvel ezelőtti önmagam, akivel már egyetlen sejtemben sem vagyok azonos, azonban nem segít. Marad a technika, és láss csodát, a Google most is okosabb nálam. Jó helyen vagyok. Az X95-ös busz hamarosan érkezik, várjak csak itt. Szót fogadok.

Márai szerint mindig az igazságot kell leírni, így hát leírom, hűséget fogadok ahhoz a pillanathoz, amikor először pillantom meg az Akropoliszt. Minden bizonnyal midannyiunknak megvan a maga egyéni elképzelése az esztétikumról, színek és a mértékek egyensúlyáról, de a görögök, ez a régi és szép nemzet valamit biztosan tudott. Az Attikai-fennsíkból meredeken kiemelkedő kékesszürke színű mészkősziklára épült ókori város ugyanis nagyobb hullámot vet bennem, mint előtte bármi. A reggeli, álmos olasz városok hangulata, Arizóna vöröslő sziklái, New York végtelen forgataga, még az afrikai kontinens sivatagjai is mind eltörpülnek emellett a látvány mellett. A sok ágas-bogas emlék és tudás összekapcsolódik bennem. Innen, erről a helyről indult valamennyi mítosz és legenda, amit én ismerek. A valamikori és a jelenvaló Hellász történetei. Itt vagyok! Tényleg itt vagyok. Vigyor kúszik az arcomra, a kezem lecsúszik a bőröndről, és úgy tapadok a poros ablakra, mint gyermek a cukorkabolt kirakatára. Az autóbusz kanyarodni kezd. A Szüntagma tér következik, az utolsó megálló. Már nem zavar a hőség, a pára, a város pora a bőrömön, a reptéri fáradtság is eltűnik. Írok egy gyors üzenetet az otthoniaknak. Jól vagyok, itt vagyok, megérkeztem.

Érdekes megnézni a Szüntagmán az őrségváltást. A görög parlament épülete, valamint az ismeretlen katona sírja előtt a nap 24 órájában egész évben őrt állnak a gárdisták. A katonák hagyományos, díszes egyenruhát viselnek, mely rakott szoknyából, lábrojtból és pom-pom cipőből áll.

Programok és látnivalók

A görög katonák minden reggel felvonják az ország zászlaját az Akropoliszon. Kék és fehér nemcsak itt köszön azonban vissza. Szerte a városban megjelenik, egy beugróban, egy cipőbolt kirakatában, egy falra festett képben. Az ember nem tud végigmenni úgy egy utcán, hogy ne köszönne vissza rá. Legalábbis ez az, ami másnap kora reggel feltűnik, amikor hirtelen ötlettől vezérelve sétára indulok, aminek nem titkolt célja, hogy péksüteményhez és kávéhoz jussak. Úgy döntök ugyanis, hogy ezúttal az apartmanban reggelizem. A bérelt szállás közelebb nem is lehetne a görög családokhoz, ráadásul a hatemeletes épületegyüttes legfelső emeletéről csodás kilátás nyílik a városra. Széltében elnyújtózva valamennyi nevezetességet látni – mondta a bérbeadóm, amikor átvettem tőle a kulcsokat. És milyen igaza is volt. Athénban a közlekedés elsőre lehetetlennek tűnhet, de gyalog a legtöbb helyre eljuthatunk a belvárosban, ha pedig messzebb mennénk, érdemes buszra vagy villamosra szállni. (Diákként a félárú tízes gyűjtőjegy éri meg a legjobban.) Áthaladok az úton, mellettem autók húznak el. Pár darabnak erősen sérült az oldala, a forgalmat elnézve nem is csodálkozom. Az utca túloldalán végül pékségemre találok.

A GetYourGuide több európai nagyvárosban, köztük Athénban is kínál városismertető túrákat. A tematikus túrák a város nevezetességei, street art vagy a kultúra köré szerveződnek. A legrövidebb másfél órás, a leghosszabb pedig 4-5 óra között mozog. Hasonlóan gazdag kínálatot nyújt az Athens Walking Tours, áraik és a túrák tematikája is nagyjából hasonló a GetYourGuide által kínált sétákhoz. Ingyen is megnézhetjük magunknak azonban Athént, például az Athens Free Walking Tour által kínált programok alapján.

Sok szempontból Athén szolgált a polgárok alkotta ideális városépítés és szervezés mintájául, de a jelenkori város sokkalta nagyobb, mint ősi elődje. Ami különösen érdekes benne, hogy nem egy királyi palota köré építették, hanem a nyitott kormányzat igényei szabták meg kialakítását. Pauszaniasz kis-ázsiai származású görög utazó és író egyetlen fennmaradt művében, a Görögország leírásában ennél is részletesebben mutatja be a görög szárazföld tájegységeinek történelmét, műemlékeit és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Mint írja, az athéniak szerint a közterek, a középületek, a színházak és a könyvtárak alakítják igazán élhető várossá a nagyobb tömegek által lakott településeket. Igazat kell adnom neki.

A görögök számára a polisz a polgárok közösségét jelentette. Polgárjoggal férfiak, nők és gyerekek is rendelkezhettek, de politikai jogaik csak a felnőtt férfi polgároknak voltak. Bár a népgyűléseken minden felnőtt férfi polgár szavazhatott, hivatalviselési joga eleinte csak az előkelőknek volt. A poliszok társadalmában jelentős vagyoni különbségek alakultak ki az arisztokraták (előkelők) és a démosz tagjai (egyszerű polgárok) között – tudom meg már az Akropolisz Múzeum egyik színes könyvecskéjéből, rögvest az Akropolisz lábánál. A múzeumot úgy építették, hogy minden, a sziklán és a környező lejtőn található műtárgy helyet kapjon, a görög bronzkortól a római és bizánci Görögországig. Elkövetem azt a hibát, hogy 21-én keresem fel, amikor bár a belépés ingyenes, de sokkal több a turista. Mindenképp érdemes azonban itt kezdeni, és csak aztán fellátogatni az Akropoliszra. C. azt mondja, utóbbihoz a jegyemet foglaljam le online. Ha több napra érkezem a kombinált belépő ideális választás lehet, a legtöbb ókori nevezetesség árát tartalmazza. Hallgatok rá, és milyen jól is teszem! Másnap kora reggel hömpölygő emberáradat fogad a kapuknál. Ebben a tömegben már nem hallani görög szót, csak németet, franciát, helyenként egy-egy olasz turista tűnik fel. Korán érkeztem, fél kilenc van, a kapuk azonban még mindig zárva. Csak tíz után nyitják meg, tudom meg később az egyik idegenvezetőtől. Mikor rákérdezek az okára, azt mondja, rendőri kísérettel vannak most fent emberek. Vagy úgy! A várakozás azonban megéri, az árnyas fák alatt a hőség is elviselhetőbb.

A Propülaia mintegy két kitárt karként fogad, mikor végre feljutok. Elképzelem fénykorában. Az átjáró egy templomépület formáját követte valaha, monumentalitása minden bizonnyal összhangban állt az Akropolisz többi épületével. Tovább lépek, feljebb a lépcsőkön. És ott van előttem! A legtöbbet fotózott és leginkább megcsodált épület, a Parthenón Athéna Parthenosz, vagyis a szűz Pallasz Athéné temploma. Belemerevedek a látványba. Valaha minden nagy görög gondolkodó azt látta, amit most én, csak épp teljes épségében. Tervrajzát maga Periklész mutatta be a népgyűlésnek. Megrendítő ebbe belegondolni. Ennek a hatalmas térnek minden pontja egy emlék. Az élő, lélegző történelem egy darabja lettem. Kuporgok az egyik fa alatt, két német turista mellettem. Valahogy mindig melléjük keveredem. Körülöttem pózolnak az emberek, nevetnek, kattognak a gépek. Vajon ők is érzik ezt? Vajon átélik teljesen ezt a megfoghatatlan csodát?

Művészetkedvelőknek és a régészet szerelmeseinek kötelező program az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum, amely a legnagyobb régészeti gyűjteménnyel rendelkezik Görögországban. A múzeumot a 19. században alapították, és 8000 m2-s kiállítótérrel rendelkezik. 5 állandó kiállítása van, melyben több mint 11 000 kiállított tárgy ad átfogó képet a görög civilizációról. A dísztárgygyűjtemény konkrétan nagyon jól példázza az ókori görög kerámiakészítők szakértelmét a 11. századtól egészen a klasszikus római időszakig.

Az ókori emlékek felfedezése közben kihagyhatatlan program végigsétálni a Plaka-negyed keskeny sikátorain, amely az Akropolisz északi lejtője és az Ermou utca között terül el. A házak között lecsüngő bougainvillea és a hívogató teraszos éttermek kedves nyájassággal várják a városnézésben megéhezett turistákat a görög konyha remekeivel. És milyen íncsiklandozó ételek is azok. Na és persze mekkora adagok… A pincér vigyorogva hozza elém a nagy tál görög spagettit, már a látvánnyal is jóllakom, mire ő azt mondja: csak nyugodtan, ne siessek, van időm! De hát ez tényleg sok! – felelem, mire a pincér viccelődve helyre int, innen még senki sem távozott éhesen, én sem fogok! A fejemet csóválom. Ezek a görögök… Később desszertként kapok pár felkockázott dinnyét. Jutalom – mondja. Én pedig már igazán nem bírom megállni nevetés nélkül.

Athén és környéke

Ha már láttunk valamennyi múzeumot és ókori műemléket, ha már bejártuk az agorákat és templomokat, ha kora hajnalban megmásztuk a Lükabéttosz-hegyet – Athén legmagasabb pontját –, akkor ideje szusszanni. Athén szerencsés helyzetben van. Legyen szó aprócska, varázslatos szigetekről vagy éppen mesébe illően kék tengervízről, Athén partjainál mindezt megtalálhatjuk. Az athéni kikötőből (Pireusz) a hajóközlekedés folyamatos, pár euróért bárhova válthatunk jegyet, így akár naponta többször is ingázhatunk a város és a kis szigetek között. Hétfő reggel Siri 34 fokról számol be, így esélyét sem látom annak, hogy a városba menjek. Újra felkeresem hát a pékséget, felszerelkezem minden szükséges holmival, és a kikötő felé veszem az irányt. A kikötő mindössze húszperces autóútra fekszik az apartmantól, a taxis nyolc eurót kér a fuvarért cserébe. Jegyet váltok, papírt töltök (a koronavírus miatt az ország összes szigetére Görögországon belülről is, mind légi úton, mind hajóval csak oltási vagy védettségi igazolvánnyal, vagy negatív teszt igazolásának bemutatásával lehet belépni), és pont elérem az egyik induló hajót.

A legközelebbi sziget, Éjina csak 40 percnyi hajóútra van az athéni kikötőtől. Csodás türkiz színű vízzel, lassan mélyülő homokos strandokkal és sziklás öblökkel várja a fővárosból érkezőket. Pórosz, Paxósz és Ídra szigetei hasonlóan kellemes nyaralóhelyek, ahol nincs autóközlekedés, de kényelmesen bejárhatóak kerékpárral vagy éppen szamárral.

Ha a szigetekre nem vágynánk is, az athéni strandok is elérhető távolságban fekszenek. Az utolsó előtti napon, mintegy a hirtelen sugallatnak engedve, fel is keresem az egyiket. Az útikönyvek szinte mindenütt említik mint kötelező megállót, hát lássuk! Rajtam ne múljék… A Bolivar strandbár az Álimosz strandján működik. A gyönyörű pálmákkal, árnyas fákkal és zöldfelületekkel körülvett, fehér homokkal és kaviccsal borított strandon a látogatók valóban megkapják azt a luxust, amit az útikönyvek is említenek. Készítek gyorsan pár képet, majd elküldöm C.-nek. Nézd, hol járok – írom neki. Alig két perc múlva csörög a mobilom, a vonal túlsó felén egy morgolódó hang fogad. Otthon 15 fok van, babám! – mondja. Nevetek. Hát ez itt Görögország. Babits szavait megfordítva, jó volt oda eljutni, s jó lett volna ott is maradni.