Érzi a zene belső sugallatát

Vasárnap

A pozsonypüspöki Orbán családban a zene nemzedékeken átívelő hagyomány. Szilveszter dalokat ír, lánytestvérei, Marika és Gizella, sőt a család többi tagja is szorosan kötődik a muzsikához. Marika zenét tanít, a férje zenekarban játszott, Gizi énekel. Manapság Szamko készül, hogy folytassa a tradíciót.

Ülünk kinn a gangon, s Orbán nagypapa, aki mellesleg az ismert tévés anyós, Oňová Orbán Gizella öccse, fotókat mutat. Az unokája kezében a harmonika majdnem nagyobb, mint a kisfiú. „Az orromig ért – mosolyog Szamo, aki hatéves korában kezdte, akkor ment iskolába. – A négy évvel idősebb fivérem, Viktor harmonikázni tanult a nagyapa húgánál, Marikánál, én épp unatkoztam, mert abbahagytam az úszást. Mondtam, hogy szeretnék én is harmonikázni. Aztán egy évig együtt jártunk Viktorral. Ő később abbahagyta, mert birkózott is, máig kitartott a sport mellett, én folytattam Marikával.”

 

Nem szeretett gyakorolni

Kisfiúként az úszáson kívül több sportot is kipróbált – az édesapja egykor maga is úszó volt –, az alapiskolában futballozott, kézilabdázott, de egyik sem ragadta magával, s bár a korabeli srácoknál inkább a gitár volt a divat, őt kezdettől fogva a harmonika kápráztatta el. És a zongora. Azért is örült, amikor felvették a konzervatóriumba, mert úgy volt, hogy az lesz a fő szakja, de nem így lett. Ennek ellenére gyakran ül le a nagyszülők nappalijában álló zongorához. Ottjártamkor is eljátszik néhány akkordot.

Beszélgetés közben áldom az eszemet, hogy félrevonultam a fiúval, mert így őszintén kimondja, amit érez, sokkal közelebb jár az igazsághoz, mintha ott ülnének a nagyszülők, a tanára, a nénikéje. „Az alapiskolában gond volt, mert nem szerettem gyakorolni. Ha jól ment, szívesen játszottam, az tetszett, de a gyakorlás annál kevésbé. Ebben a szobában gyakoroltam, általában egy órát, de akkor az is szörnyen soknak tűnt. Jobb lett volna a tévé előtt heverészni, vagy lógni egyet a barátokkal. Szerencsére nagyapa mindig rá tudott venni, hogy folytassam, mert éreztette velem, hogy hisz bennem.”

Érettebb fejjel abban látja lustasága okát, hogy nem tudta, hogyan is gyakoroljon, s ha nem ment, dühösen csapta le a hangszert. Ismételni, ismételni – ezt hallotta folyton, s valami módon eljutni a célba, de rájött, hogy ez az út nem vezet sikerre. A konzervatóriumban, ahol a fiú harmadikos, a járvány idején szünetelt a tanítás, szerencséjére a kertes házban élő nagyapáéknál a muzsikálás nem probléma, mert otthon, a panelházban nem örülnének neki a szomszédok.

 

A család pótolta az anyukát

Szamo az apukájával él, de rendszeresen eljár a nagyszülőkhöz, akiknél a gyerekkorát is töltötte, a szülei egyéves korában elváltak. Ebben a témában nem akarok mélyre ásni, nehogy megbolygassam a lelkét, de úgy tűnik, lerendezte magában a történteket, ő maga kezd róla beszélni. „Nem is ismerem az anyámat, soha nem láttam, nagymamát tekintem anyukámnak. Valójában anyámat a családunk pótolta, idejártak mindannyian, emlékszem a nagy beszélgetésekre.”

A zenében még nincs kijelölt útja. Úgy fogalmaz, hogy: „ez is, az is tetszik, a komolyzene, a pop, a dzsessz, mindenből valami”. S ami a jövőt illeti, az lenne a kedvére való, ha taníthatna, és mellette koncertezhetne is. Egyelőre csak a konzervatóriumi koncerteken lépett fel, általában havi egy alkalommal, de a járvány miatt ezek is elmaradtak. A tanára által szervezett dunaszerdahelyi nemzetközi harmonikafesztivál, melyen nemrégiben a második helyen végzett, sem élőben zajlott az idén, a zsűri a beküldött felvételeket bírálta el.

 

A fiú sínen van

Az idei nyáron Szamo egy hetet töltött Rácz Tibor harmonikaművésznél, a Pozsonyi Konzervatórium professzoránál. A kitűnő művész és pedagógus, aki 34 országban koncertezett, s az egész világon elismert bravúros technikája és zenei érzékenysége révén, ott ül közöttünk. A tanár úr jól ismeri a fiút. Nemcsak a nyári mesterkurzusról, az év folyamán ő oktatta heti három órában. „Belenézek az emberek szemébe, és megpróbálom kiérezni az aurájukat” – mondja, és bár kicsit boszorkányosan hangzik, nem véletlen. Ő is így örökölte egy tanárától, Olga nénitől, aki el akarta nekik játszani, hogy mi a helyes és a helytelen, s a diákoknak kellett rájönniük a válaszra.

Rácz Tibor a zene igazságát, a zene küldetését tartja szem előtt, s igyekszik, hogy ezt tanítványai is megértsék. „Ez a fiú borzasztóan érzékeny a zene, annak elemei iránt, megérzi, miről szól a darab, a zene belső sugallatát, melyet Kodály is hangoztatott. Az első osztály végén, amikor egy jól felkészült, de a többiek közül mégsem különösebben kiváló kisgyerekként megismertem, belenéztem a szemébe, és azt mondtam: neked a konzervatóriumban a helyed. Tiltakozott, mondván, otthon azt akarják, hogy gimnáziumba menjen. Rábeszéltem. Szamo az a típusú gyerek, aki nagyon gyorsan növekszik, felnőttnek néz ki, de még mindig csak tizenhét éves, ennek ellenére tudja, mit kell kihozni a zenéből. Az első osztály végén nem mondtam meg, hogy egy negyedikes anyagot adtam fel neki, a második évfolyam végén pedig egy abszolvens darabot gyakoroltunk. Fogalma sincs, hogy ez olyan, amit az előző generációk több év tanulás után játszottak el. Nem tökéletes technikailag, mert az ujjai még bolyonganak a billentyűkön meg a gombokon, de már tudja, mit akar vele mondani.”

Szamo arról sem tudott, hogy a mestere elküldte a vizsgaanyagát a versenybe. „Először összecsapta, néhányszor átdolgoztattam vele mindaddig, míg olyan dühös nem lett saját magára, hogy egy zseniális felvételt küldött, telefonra feljátszva, így tudtam, hogy nem manipulálhatja – a fiú ezt most hallja először tanárától. – Ezt elküldhettem a versenyre, amit bár élőben akartunk megszervezni, a járvány miatt nem mertük. A résztvevőktől kértük, hogy stúdiófelvételt küldjenek, s volt a zsűriben egy videós szakember, aki rögtön ráismert, ha az anyag össze volt vágva, ezeket nem vettük figyelembe. Amikor a zsűri hazai és külföldi tagjaitól megkaptam a pontokat, elájultam, hogy Szamo második lett, csak egy hajszálnyira a győzelemtől. Úgy éreztem, jobb is így, mert még nem érett meg emberileg annyira, hogy tudja, mennyi felelősséggel tartozik saját magának. A kiváló második hely jó start, most már a gyerek sínen van, csak tőle függ, hogy mi lesz belőle.”

A fiú maga is töredelmesen bevallotta, hogy a szorgalommal nem mindig van jóban. Tibor is csóválja a fejét, hogy ez a baj. Akkor fáj a szíve, amikor látja a sok középszerű gyereket, akik igyekeznek, gyakorolnak, de minek… „Ez a fiú tudja, hogy minek. Nem nagyon veszi komolyan a tanulást, de a lényeget érzi. Az osztályfőnökével ismerjük őt, ami a fejében van, az megmarad. És ez jó alap arra, hogy bárki fogja tanítani, bárkinél folytatja is, harcolni fogok, hogy valami módon foglalkozhassam vele. Hogy tiszta lehessen a lelkiismeretem, én megtettem, amit lehetett, és ő is megtette.”

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/39. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?