Újabb változásokra számíthatnak az adófizetők

adózás
Pozsony |

Újra módosulnak az adózással kapcsolatos szabályok. A parlament már második olvasatba utalta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás-javaslatot. Mire kellene felkészülniük az adózóknak, és mi a véleménye a változásokról az adószakértőnek?

A parlamentben már túl van az első olvasaton az adózás rendjéről és közvetve az áfafizetés szabályairól szóló törvénymódosítás-javaslat, amely több pontban is jelentős változást hoz az adózók életébe.

Ellenőrzött számlák

A legnagyobb és legtöbbeket érintő változás az áfafizetők számára hoz egy újabb kötelességet. Az új szabályok szerint ezeknek minden egyes olyan – Szlovákiában vagy külföldön nyitott – számla számlaszámát be kell majd jelenteniük az adóhivatalnak, amelyet a szlovákiai vállalkozásukkal kapcsolatban használnak. A vállalkozásoknak ezt azonnal meg kell tenniük, amint áfafizetővé válnak, vagy ha új számlát nyitnak. A parlament előtt levő jogszabály szerint azok, akik már 2021. november 15. előtt áfafizetőknek számítanak, azoknak november 30-áig adnak majd haladékot a számlaszámok bejelentésére az erre a célra szolgáló űrlapon. Az így bejelentett számlaszámokat a központi adó- és vámhivatal honlapján (www.financnasprava.sk) teszik majd közzé. Akik elmulasztják ezt a kötelességüket, azoknak addig nem fizetik vissza az adótúlfizetésüket, amíg nem adják meg a számlaszámukat, miközben az adóhivatal emiatt büntetést is kiszabhat számukra. A vállalkozásoknak arra is oda kellene figyelniük, hogy ha megrendelőként az áfát olyan számlára fizetik ki a beszállítójuknak, amely a fizetés időpontjában nem szerepel az adóhivatal aktuális nyilvántartásában, akkor a megrendelőt vonják majd felelősségre, ha a beszállító nem fizeti be az áfát az adóhivatalnak.

A pénzügyminisztérium a fenti módosítástól az áfabevételek növekedését várja, abban bízva, hogy így nehezebb lesz eltitkolni a bevételeket. „Az említett változásokkal azonban újabb terhet rónak a vállalkozókra, például azzal, hogy a felelősséget az áfafizetés esetében a megrendelőkre hárítják át. Ez utóbbiak kötelesek lesznek minden egyes esetben külön leellenőrizni, hogy az áfát a beszállítójuk által bejelentett számlára küldik-e át. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek több partnerük van és rendszeresen utalnak pénzt, ez újabb adminisztratív terhet jelent majd” – mondta el lapunknak Ľubomíra Murgašová, a Grant Thornton tanácsadó társaság adószakértője. Mivel az adóhivatal visszamenőleg nem teszi majd közzé a számlaszámokat, vagyis mindig csak az aktuális számlaszámok lesznek elérhetők a honlapján, Murgašová szerint a vállalkozóknak a későbbi ellenőrzések esetére érdemes lesz elmenteni a számlaszámot igazoló képernyőképet is.

A tervezett új szabályoknak köszönhetően azonban a megrendelő a jövőben az áfát már közvetlenül az adóhivatalnak is befizetheti, ha nem bízik meg a beszállítójában. Ilyen esetben a megrendelő már nem felel a beszállító esetleges felelőtlenségéért. A probléma ezzel azonban az, hogy ha túlfizetésre kerül sor, ezt a megrendelő már nem, csak a beszállító igényelheti vissza az adóhivataltól.

Adózók minősítése

A jövő év elejétől változnak az adózók minősítésével kapcsolatos, még 2018-ban életbe lépett szabályok is. A jövedelemadót fizetőket három csoportra osztják az adófizetési moráljuk alapján: rendkívül megbízhatókra, megbízhatókra és megbízhatatlanokra. Ez alapján különböző kedvezményekre számíthatnak az adóhivatalok részéről. Hogy ki milyen minősítést kap, annak az eddiginél átláthatóbb szabályai lesznek, amit az adóhatóság a honlapján is közzétesz. Az adóhivatal mindenkit köteles lesz értesíteni arról, hogy milyen kritériumok alapján kapta az adott minősítést, és ha ezzel az adózó nem ért egyet, a kézbesítést követő 15 napon belül fellebbezhet a döntés ellen. A minősítést az adóhivatal félévente felülbírálja, és a döntését közzéteszi a honlapján is. A kezdő vállalkozók az első két év során nem kapnak minősítést. „Jó döntésnek tartjuk, hogy átláthatóbbá teszik a rendszert, nem ártana azonban, ha figyelembe vennék a cégek nagyságát és a mulasztás súlyosságát is. Igazságtalannak tartanánk, ha valakit csak azért sorolnának a megbízhatatlanok közé, ha például egy 30 eurós befizetését nem térítette meg időben” – tette hozzá Murgašová, aki szerint rengeteg gondot okozhat az is, ha egy-egy cégnek hibásan tüntetik fel a honlapon a minősítését, hatalmas károkat okozva ezzel számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?