A Sme rodina kész módosítani az Alkotmányt, hogy népszavazást lehessen tartani

Boris Kollár

A Sme rodina kész módosítani az Alkotmányt úgy, hogy népszavazást lehessen tartani az előrehozott parlamenti választásról – jelentette ki Boris Kollár házelnök, a párt elnöke a Zuzana Čaputová államfővel folytatott szerdai megbeszélést követően. Kollár szerint decemberre készülhet el az alkotmánymódosító javaslat.

„A Sme rodina nevében leszögeztem a köztársasági elnök asszonynak, hogy mi készek vagyunk belevágni ebbe a komoly módosítási folyamatba. Készek vagyunk úgy módosítani az Alkotmányt, hogy az emberek népszavazáson dönthessenek a választási ciklus lerövidítéséről, hogy véleményt nyilváníthassanak ebben a kérdésben” - mondta Kollár és hozzátette, hogy az OĽANO-ban is egyetértés van erről.

Kollár bízik benne, hogy a kormány fogja elkészíteni a módosító javaslatot. „Fico nyitott kapukat dönget. Teljesen feleslegesen. Mindenkinek az a véleménye, hogy lehetővé kell tenni egy ilyen népszavazást. Módosítani az Alkotmányt úgy, ahogy azt az alkotmánybíróság kimondta, és lehetővé tenni az emberek számára. Igor Matovič, az OĽANO elnöke korábban kijelentette előttem, hogy ő is kész ilyen változtatásra, vagyis úgy gondolom, megvalósítható” - mondta Kollár. A módosítás előkészítését az államfőnek is megerősítette.

A házelnök a jogállamba vetett bizalom visszaállításáról is tárgyalt a köztársasági elnökkel. „Nagyon sok mindenben egyetértünk, kivéve két pontot, ezek az ügyészség szétválasztása és a 363-as paragrafus. Ezekben nem vagyunk hajlandók engedni” - mondta Kollár újságíróknak a kormány által létrehozott munkacsoport javaslataival kapcsolatban.

Zuzana Čaputová államfő hétfőn (szeptember 27.) Eduard Heger (OĽANO) kormányfővel és Robert Ficóval, a Smer elnökével tárgyalt az elnöki palotában. Peter Pellegrinivel, a Hlas elnökével is tanácskozni akar arról, hogyan lehet megnyugtatni a helyzetet az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?