Megkezdődött a párizsi merényletek túlélőinek és a tanúinak meghallgatása

párizsi merényletek

Megkezdődött kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat tanúinak meghallgatása a párizsi törvényszéken. A túlélők, az áldozatok hozzátartozói és a szemtanúk közül 2200-an vesznek részt civil felperesként a kilenc hónapig tartó perben, közülük több mint 350 kívánnak tanúvallomást tenni a hat évvel ezelőtt történtekről.

„Egy öngyilkos merénylő előttünk robbantotta fel magát. Emlékszem a robbanásra, a zajra, a szagra. Meg voltam döbbenve a kettészakadt emberi testtől, a szerteszét hulló emberi húsdaraboktól” – kezdte remegő hangon a tanúvallomását egy nyugdíjas csendőr, aki elmondása szerint a mai napig a sokk hatása alatt van. A támadás estéjén a Pierre néven bemutatkozó csendőr kollégáival járőrözött a standion körül, ahol a Németország-Franciaország barátságos mérkőzést tartották.

„Harminchárom évig tartó pályafutásom alatt soha nem éltem át ilyen eseményt” – hangsúlyozta a tanú. „Csendőrök, rendőrök, tűzoltók, mind kiképzett emberek vagyunk. Amikor riasztanak minket, az úton felkészülünk. De öngyilkos merénylő látványára nem kaptunk felkészítést” – mondta.

A terrortámadásban a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, egy ember halálát okozva, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és csaknem hétszázat megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.

Ezen a héten a Stade de France-nál átéltekről, jövő héten a kávéházi teraszoknál történt lövöldözésekről, majd négy héten át a bataclani vérengzésről hallgatja meg a különleges esküdtszék a tanúkat.

Miután a következő hat hétben naponta 10–15 tanú vonul a pulpitusra, Jean-Louis Péries, az esküdtszék elnöke azt kérte mindenekelőtt a tanúkat felkészítő ügyvédektől, hogy „lehetőleg kerüljük el az ismétléseket".  

Arthur Dénouveaux, a Bataclan elleni támadás túlélője és az áldozatokat képviselő Life for Paris egyesület vezetője hangsúlyozta, hogy a tanúk felkészítésekor az volt a cél, hogy mindenki azt mondja el, amit átélt.  

A kilenc hónapig tartó eljárásban húsz vádlottnak kell felelnie a bíróság előtt, köztük van a merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam is. Terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett emberölés és emberölési kísérlet ellene a vád. Rajta kívül további 13-an ülnek a vádlottak padján, köztük feltételezett logisztikai szervezők, a terroristákat szállítók és közvetítők. Hárman szabadlábon védekezhetnek, de valamennyiükre életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki a vádpontok alapján.

A további hat gyanúsított, a terrortámadás kitervelői, feltételezhetően már nincsenek életben, meghaltak az iszlamista harcokban Szíriában, illetve a nemzetközi koalíció erői célzott támadásokban megölték őket, de távollétükben őket is elítéli majd a párizsi esküdtszék. Köztük a merényletsorozat kitervelőjeként azonosított belga állampolgárságú Oussama Atart. Veterán dzsihadistaként az Iszlám Állam terrorszervezet egyik emírje volt, soha nem állították elő. Ellene terrorszervezet vezetése és bűnszövetkezetben végrehajtott emberölés a vád. Két fő segítője a dél-franciaországi Toulouse-ban katolikus családban felnőtt Fabien és Jean-Michel Clain volt. Az ő hangjuk hallható azon a felvételen, amelyen az Iszlám Állam jelentkezett a merényletsorozat végrehajtójaként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?