Amiről nem beszélünk

Pixabay

​​​​​​​Éppen elkezdődött a szarvasbőgés, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy Németországban a szociáldemokraták nyerték a választást. Este hat felé járhatott az idő, vagyis elvileg még világos volt, viszont az eső nem akart elállni, úgyhogy gyakorlatilag már úgy tűnt, beesteledett.

Maga mikor lőtt utoljára szarvast? – kérdezte Bandika, miközben átforgatta az újságot. Ervin a homályos horizontba lőtte a tekintetét, és csak egy dátumot mondott: 1967. október 9. Kóspallag mellett cserkeltünk, a Börzsönyben, hűséges drótszőrűm, az Edda szokatlanul nyugtalan volt, pedig csak egy héttel jártunk újhold után. Akkor még sok mindent nem értettem, de évekkel később felvilágosítottak. Mindegy, hagyjuk, mondja inkább ön. Mit ír az újság, mi lesz a németekkel? Bandika szerint a németek majd megoldják, mint eddig, hiszen mégiscsak ők a németek. Érdekesebb sokkal, hogy a legerősebb román kormánypárt, a nemzeti liberális PNL a hétvégén új elnököt választott Florin Cîțu személyében. Ez azt jelenti, hogy a kormányfő pártelnökként erősebb mandátum birtokában egyezkedhet, és már egyezkedik is. Pedig sokan megüzenték már neki, hogy válasszon más foglalkozást, viszont még az államfő támogatását is bírja, a jelek szerint tehát számolni kell még vele egy darabig. Ervin bólintott, és elmondta, hogy tegnapelőtt volt Jancsó Miklós egykori filmrendező születésének századik évfordulója. Úgy döntöttem, hogy ennek a szép kerek évfordulónak az apropóján megnézek egy Jancsó-filmet. Aztán inkább eszembe jutott forgatókönyvírója, Hernádi Gyula, pontosabban a falábas idézete, amellyel megfogalmazta a helyettesség talán legpontosabb definícióját. „Helyettesnek lenni olyan, mint amikor az embernek a falábát vágja le a vonat. Tulajdonképpen örülnie kellene, de minek.”

Bandika olyan képet vágott, mint aki mozdonnyal álmodik. Eszébe jutott, hogy évekig főosztályvezető-helyettes szeretett volna lenni az egyik megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságán, amely tulajdonképpen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakmai irányítása alatt működő mezőgazdasági szakigazgatási szerv. Ervin kezéből majdnem kiesett a gyufa. Miért nem beszélt erről sohasem? Bandika vállat vont. Ön miért nem beszélt soha arról, mi történt 1967. október 9-én? Ervin kinyitotta az ablakot és szivarra gyújtott. Akkor halt meg Ernesto Che Guevara, a kutyám nevével pedig néhány évvel később alapítottak egy rockzenekart Miskolcon. Ennyi, amiről nem beszéltem. Van még valami fontos, vagy kimehetek az udvarra? Bandika intett, hogy az udvarra most semmiképp, sőt talán még az ablakot is be kellene csukni. A La Palma szigetén nemrég kitört vulkán hamufelhője ugyanis elérte térségünket. Klórt és brómot lebegtet felettünk, szóval nem érdemes kimenni, hacsak nincs valami sürgős lőnivaló. Ebben egyet is értettek, majd a sűrű füstben megnézték Jancsó Miklós utolsó filmjét, melynek címe: Oda az igazság.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?