Hogyan készülhetett el ilyen gyorsan a Covid-19 elleni oltóanyag?

koronavírus-vakcina

A világjárvány kitörése óta az emberiség reménykedett, hogy minél előbb megszületik a hatásos oltóanyag. Aztán amikor szűk egy év alatt kifejlesztették az elsőt, embermilliókban keltett gyanút. Ez talán érthető is, hiszen korábban azt hangoztatták a szakemberek: a vakcina kifejlesztése akár évtizedekig is eltarthat. Hogyan készülhettek el ilyen gyorsan a Covid-19 elleni oltóanyagok?

Tavaly sokszor hallottuk: világszerte kutatók hada dolgozik a vakcinán. Az oltást elutasítók azt állítják, hogy túl rövid idő alatt készült el. Több szakértő szerint ez azzal magyarázható, hogy sokan vettek részt a munkában, rengeteg pénzt és időt fordítottak rá. Bár sok kutató sok pénzből sokat foglalkozott a vakcinával, mégis rövidnek tűnik az idő, ami alatt megszületett. Félreértés ne essék, nem vagyok oltásellenes. Vallom, hogy az orvostudomány forradalmi vívmányainak egyike a betegség megelőzésére kidolgozott vakcina. A sciencenews.org honlap számos olyan részletet tett közzé, amely elősegítette az oltóanyag mielőbbi megszületését.

A vírus genetikáját 2020 elején ismerték, s néhány héttel később már készen is állt az oltóanyag a tesztelésre. A vírus felületét borító tüskefehérjékkel a MERS és a SARS koronavírus révén már volt tapasztalata a tudománynak. Az elmúlt 10-15 évben sok kutató kereste a választ arra a kérdésre, mi kellene egy HIV-vírus elleni vakcinához. Egyebek mellett ez is segítette a mostani pandémia elleni küzdelmet. Ismeretes, hogy a hírvivő RNS (mRNS) technológiával készült oltóanyagok a vírus tüskefehérjéjének az előállításához szükséges genetikai információt nanoméretű zsírburokba ágyazva tartalmazzák. Ezt évtizedek óta gyógyszerek tucatjainak gyártásánál használják, tehát e téren sem a nulláról kellett indulni. Vicki Stronge, a nanoméretű zsírburkok előállításához szükséges eszközöket és vegyületeket gyártó vancouveri Precision NanoSystems vállalat termékmenedzsment-igazgatója a zsírbuborékok tartalmát „hasznos tehernek” nevezi. Ha az mRNS-t zsírbuborék nélkül juttatnák az ember szervezetébe, gyorsan ártalmatlan biológiai nyersanyagra bomlana le.

Sascha Tuchman, az Észak-karolinai Egyetem hematológus-onkológusa szerint „nem észleltünk semmit, ami jelezné, hogy aggódnunk kellene”. Az oltóanyag annak köszönhetően is évekkel korábban született meg, hogy az embereken végzett tesztek közötti időt lerövidítették. Az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szerint a világjárványtól való félelem miatt közel félmillió ember, a Pfizer-vakcina utolsó tesztelésébe pedig bő 16 hét alatt több mint 43 ezren jelentkeztek tesztalanynak. Ehhez képest 2013-ban, amikor a veszettség elleni, szintén mRNS alapú oltóanyag klinikai vizsgálataihoz kerestek embereket, 813 nap alatt csak 101 embert sikerült erre rávenni. A Covid-19 elleni oltóanyag kidolgozásának ideje így csupán az önkéntesek toborzását tekintve is csaknem 2 évvel rövidült le. A vírus gyorsan terjed, s ez is az oka lehet annak, hogy oly gyorsan kifejlesztették a vakcinát. Ugyanis csak akkor mérhetik fel a oltóanyag hatékonyságát, ha elegendő olyan személy vesz részt a folyamatban, akik placebót kaptak, és természetes úton fertőződtek meg.

A Covid-19 elleni vakcina gyors kidolgozását a korábbi évtizedek eredményei és fejlesztései, a vírus gyors terjedése, az emberek segíteni akarása és a köztes várakozási idő kiiktatása segítette. Dr. Stanley Plotkin, a rózsahimlő elleni vakcina kifejlesztője, aki részt vett a lépfene, a veszettség, a rotavírus és a gyermekbénulás elleni oltóanyagok kutatásaiban is, azt mondta: a Covid-19 elleni oltóanyag gyors kidolgozása azt eredményezte, hogy „tengernyi változtatást hajtottunk végre az oltóanyagok kifejlesztésének módszerében”, ugyanakkor hangsúlyozta: „a biztonság minden szempontját figyelembe vettük”. Amit most tapasztaltunk, ékes bizonyítéka annak, mire képesek a tudósok, ha nem fékezi őket a várakozás. Tehát joggal bízhatunk az oltóanyagokban, mert esetleges mellékhatásaik még mindig enyhébbek, mint a vírus okozta károk.

Összeállította: Csibrányi Zoltán

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?