Törvényt fogadott el az amerikai képviselőház az abortuszhoz való jog védelméről

Capitolium

Törvényt fogadott el pénteken az amerikai képviselőház a nőknek a művi terhesség-megszakításhoz való jogának védelméről. A törvénytervezetről tartott szavazás bár történelmi jelentőségű, lényegében jelképes volt a demokrata párti többségű testületben, ugyanis a szenátus várhatóan nem fogja elfogadni.

"A nők egészségének a védelméről" szóló törvényt 218 képviselő - valamennyi demokrata párti - támogatta, míg 210 republikánus és egyetlen demokrata honatya ellenezte.

Ez első alkalom 1973 óta, amióta a legfelsőbb bíróság határozatával országszerte legálissá tette az abortuszt, hogy a kongresszus egyik háza szövetségi törvénybe próbálja foglalni az abortuszhoz való jog védelmét.

Eddig még demokrata párti körökben is erősen haboztak, hogy állást foglaljanak az amerikaiakat mélyen megosztó kérdésben.

"Végre a képviselőházban olyan demokrata párti képviselőcsoport van többségben, amely támogatja az abortuszhoz való jogot" - mondta Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke közvetlenül a szavazás előtt tartott sajtótájékoztatóján. "És olyan elnökünk is van, aki kész egy ilyen jogszabályt aláírni" - tette hozzá, arra utalva, hogy Joe Biden támogatja a törvényjavaslatot.

A képviselőházi elnök kijelentette: örül, hogy elfogadták a törvényjavaslatot, de egyben szomorú is, hogy ide jutottak a "legfelsőbb bíróság szégyenletes döntése" miatt.

A legmagasabb szintű szövetségi bíróság, amelynek tagjai alaposan lecserélődtek Donald Trump előző elnök idejében, elutasította, hogy megakadályozza a szigorú texasi abortusztörvény szeptember 1-jei hatályba lépését. A jogszabály a magzati szívhangok megjelenésétől, gyakorlatilag a terhesség hatodik hetétől tiltja a művi terhesség-megszakítást.

Az eljárási jogokra hivatkozó legfelsőbb bírósági döntést úgy értelmezték, hogy a bíróság rövidesen visszavonhatja az 1973-ban, a Roe v. Wade nevű jogi esetben hozott, azóta is mérföldkőnek számító döntését. Ebben az esetben minden egyes tagállamnak joga lenne betiltani vagy engedélyezni az abortuszt.

A pénteken a képviselőházban elfogadott törvény ezt a forgatókönyvet kívánja megakadályozni - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

"Az egészségügyi dolgozóknak a jelen törvény garantálja a jogot, hogy művi terhesség-megszakítási szolgáltatásokat végezzenek el a pacienseik részére, a pacienseknek pedig joguk van ilyen szolgáltatásokban részesülni, korlátozás vagy kényszerítés nélkül" - áll a jogszabályban.

Megvan azonban a kockázata annak, hogy a törvénytervezet elbukik a szenátusban, ahol az elfogadáshoz legalább tíz republikánus szenátornak kellene azt támogatnia a demokraták mellett.

Még a mérsékeltként ismert és az abortuszhoz való jogot támogató Susan Collins maine-i republikánus szenátor is azt közölte: nem fogja megszavazni a törvényjavaslatot, mert az szerinte nem nyúlt elég lehetőséget a művi terhesség-megszakítást erkölcsi vagy vallási okokból ellenző orvosoknak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?