Johnson: a világnak végre "fel kell nőnie", és kezelnie kell a klímaváltozást

Boris Johnson

A világnak végre "fel kell nőnie", és kezelnie kell a klímaváltozást - jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán este az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának általános vitáján New Yorkban.

Tekintettel az ENSZ kudarccal fenyegető novemberi, a skóciai Glasgow-ban megrendezendő, klímaváltozásról szóló konferenciájára (COP26) beszédében a brit államfő nagyobb erőfeszítéseket követelt a nemzetközi közösségtől.

"Megvan a nagyszerű hatalmunk arra, hogy megváltoztassuk a dolgokat, illetve jobbá tegyük őket, megmentve ezzel önmagunkat" - hangsúlyozta. Johnson kiemelte, hogy a klímavédelmi intézkedések nemcsak bolygónknak válnak hasznára, de a nemzetgazdaságoknak is.

"Meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk tanulni és fejlődni, végre felelősséget vállalva az általunk nemcsak bolygónknak, de önmagunknak okozott károkért is. Ideje az emberiségnek felnőnie" - jelentette ki.

Mindezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a világhírű Muppets bábfigurák csapatából ismert Kermit, a béka dalával ellentétben "könnyű zöldnek lenni".

Amikor Kermit, a béka azt énekelte, hogy "nem egyszerű zöldnek lenni", tévedett. "Mert nemcsak hogy egyszerű, de megéri és helyes is zöldnek lenni!" - mondta Johnson.

Nagyra méltatta Kína kötelezettségvállalását, hogy a jövőben nem épít újabb szénerőműveket külföldön, valamint azt is, hogy az Egyesült Államok 2024-ig évi 11,4 milliárd dollárra, a duplájára emelte a fejlődő államoknak a klímaváltozás hatásainak kezelésére szánt támogatásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, minden államnak ki kell vennie a részét a klímaváltozás elleni küzdelemből.

"Amennyiben minden marad a régiben, úgy a hőmérséklet 2,7 Celsius-fokkal vagy még többel is növekedhet az évszázad végéig. Ne is törődjenek azzal, hogy ez mit fog tenni a jégmezőkkel. Korábban sosem látott mértékű elsivatagosodást, aszályokat, terméskiesést és az emberiség tömeges migrációját fogjuk megtapasztalni. Nem egy előre nem látható természeti katasztrófa, vagy szerencsétlenség, hanem annak következtében, amit most teszünk" - emelte ki a brit kormányfő.

Nagy-Britannia korábban kötelezettséget vállalt arra, hogy 2050-re karbonsemlegessé szeretne válni. Johnson pedig a megújúló erőforrások széles körű alkalmazásáért szállt síkra. Ugyanakkor környezetvédők bírálatainak kereszttüzébe került, mert nem vetett véget új olajmezők feltárásának az Északi-tengeren és egy új szénbánya megnyitását javasolta Északnyugat-Angliában.

A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás értelmében a nemzetközi közösség kötelezettséget vállalt arra, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, sőt ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?