Jeff Bezos egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra

Jeff Bezos

Egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra, fajmegőrzési programokra Jeff Bezos, az Amazon alapítója – adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.

Bezos elmondta, hogy akkor ébredt tudatára annak, milyen törékeny a Föld, amikor júliusban a világűrben járt űrvállalata űrhajóján és visszanézett a bolygóra.

A felajánlott összeget az amerikai üzletember által tavaly létrehozott 10 milliárd dolláros Bezos Earth Fund biztosítja olyan biológiailag sokszínű, de veszélyeztetett térségek számára, mint a Kongó folyó medencéje, az Andok és a Csendes-óceán. Segíteni fogja továbbá finanszírozni azt a minap bejelentetett programot, amelynek célja, hogy a világ óceánjainak és szárazföldi területeinek 30 százaléka az évtized végére védett terület legyen.

„A természet a mi életünk fenntartó rendszere és igen törékeny. Júliusban emlékeztettek erre, amikor a világűrben jártam a Blue Origin űrhajón. Hallottam, hogy megváltoztatja a világról alkotott nézőpontunkat az, amikor a Földet a világűrből látjuk. Ugyanakkor nem voltam felkészülve arra, hogy ez mennyire igaz lehet” – mondta Bezos felajánlása hétfői bejelentésekor.

„Itt lent élve, a világ és légköre hatalmasnak és stabilnak tűnik. De a világűrből visszanézve a Földre, a légkör ritka és a világ véges. Mindkettő szép, de törékeny” – tette hozzá.

Bezos elmondta, hogy adománya segíteni fogja kiterjeszteni, kezelni és megfigyelni a védett területeket, miközben az őslakosokat és a helyi közösségeket a biológiai sokszínűség védelmére irányuló erőfeszítések középpontjába helyezi.

A New Yorkban folyó klímahét alkalmából meghirdetett felajánlásból már idén megkezdik szétosztani az adományokat.

Bezos közölte, hogy bejelentése az első része alapja háromrészes természetvédelmi stratégiájának, amely az ökoszisztémák helyreállítását és a élelmiszerrendszer átalakítását is szolgálni fogja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?