Súlyos gázolás történt Komáromban

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség
Komárom |

Szerda dél körül egy 47 éves férfi által vezetett Volkswagen Caddy két gyalogost – egy 37 éves férfit, valamint egy 35 éves nőt – ütött el a 63-as első osztályú út Megyercsi utcai átkelőhelyén, nem messze a Szlovák Gázművek épületétől.

Mindkét sebesültet kórházba szállították közölte lapunk megkeresésére Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A sofőrnél a szonda nem jelzett ittasságot, a baleset körülményeit még vizsgálja a rendőrség. A komáromi baleseteket és közlekedési viszonyokat figyelő közösségi oldalakon többen feltöltöttek képeket arról, hogy a sérültekért mentőhelikopter érkezett. Sokan megemlítették azt is, hogy veszélyes négysávos útszakaszról van szó. Néhány órával korábban baleset történt a Pozsonyi úton is, ahol állítólag egy kamion és két személyautó ütközött össze. Renáta Čuháková kérdésünkre elmondta, nincsenek részletes információi a szerencsétlenségről, de ebben az esetben valószínűleg nem történt személyi sérülés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?