Teherán az amerikai szankciók feloldásához vezető tárgyalásokat akar

Ebráhim Raiszi

Irán azt akarja, hogy a nukleáris programját szabályozó, 2015-ös hathatalmi megállapodás helyreállításáról szóló tárgyalások az amerikai szankciók feloldásához vezessenek – jelentette ki kedden Ebráhim Raiszi iráni elnök videoüzenetében az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának általános vitáján.

Az iráni elnök bírálatának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a 2015-ös nukleáris megoldással összefüggésben az Egyesült Államok továbbra is a „maximális nyomásgyakorlás” stratégiáját alkalmazza ahelyett, hogy feloldaná a szankciókat. „Az Egyesült Államok tévedhetetlenül hitte, hogy kétségbe ejt és tönkretesz minket” – mondta. Raiszi szerint a történtek után Irán „már nem bízik az amerikai kormány ígéreteiben”, de nyitott a szankciók feloldásához vezető tárgyalásokban. „Az (Iráni) Iszlám Köztársaság azokat a tárgyalásokat tartja hasznosnak, amelyek végkimenetele az elnyomó (amerikai) szankciók feloldása” – mondta a keményvonalas elnök előre felvett üzenetében.

Az emberi jogi visszaélések gyanúja miatt szintén amerikai szankciók által sújtott iráni elnök úgy fogalmazott: a 2018-ban bevezetett büntetőintézkedések „emberiesség elleni bűncselekményeknek minősültek a koronavírus-járvány alatt”.

Raiszi úgy vélekedett: az afganisztáni csapatkivonás alakulása vagy az amerikai törvényhozás (Capitolium) elleni januári támadás azt mutatja, hogy „megdőlt az Egyesült Államok globális hegemóniája”. „Az Egyesült Államok hegemón rendszerének nincs hitelessége, sem az országon belül, sem azon kívül” – mondta Raiszi, aki „vereségnek és megfutamodásnak” nevezte az amerikai csapatok Afganisztánból való kivonását. „Az Egyesült Államok napjainkban képtelen kivonulni Irakból és Afganisztánból, inkább kiűzik őt” – fogalmazott Raiszi, aki egyúttal úgy vélekedett: a világot „nem érdekli sem az »Amerika az első«, sem az »Amerika visszatér«”, utalva ezzel Donald Trump előző, illetve Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kormányzatának jelmondataira.

Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy Szaíd Hatibzadeh iráni külügyi szóvivő kedden közölte: néhány héten belül folytatódnak a tárgyalások a nagyhatalmakkal a 2015-ös nukleáris megállapodás helyreállításáról.

Az osztrák fővárosban április elején kezdődtek tárgyalások arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a 2015-ben kötött hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy korlátozza atomprogramját az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos csökkentése, illetve feloldása fejében. Az atomalkut 2018-ban Trump egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez, egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében feloldott szankciókat Irán ellen. Teherán válaszul korlátozta az atomalkuból fakadó egyes kötelezettségeinek teljesítését.

Az egyeztetéseket szünet követte azután, hogy Iránban júniusban új elnököt választottak Raiszi személyében, akit augusztusban iktattak be tisztségébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?