Slovnaft Cup: Radványi a DAC ellen

kfc

Több szempontból is pikánsnak ígérkezik a Slovnaft Cup 3. fordulójának mai (15.30), KFC–DAC mérkőzése.

Már önmagában egy csallóközi derbi is különlegesnek számít a kupában, ráadásul két jó formában levő csapat találkozik ma Komáromban: a KFC az éllovas mögött egy ponttal lemaradva a harmadik helyen áll a II. ligában, a sárga-kékek pedig rózsahegyi győzelemmel és ötmeccses veretlenségi sorozattal hangoltak a meccsre.

Ráadásul a vendéglátókat a DAC egykori gólvágója és többszörös edzője, Radványi Miklós irányítja. Emellett a DAC-nál nevelkedett Domonkos Kristóf, illetve a sárga-kékek két korábbi játékosa, Szőcs László és Martin Šimko is a lilákat erősíti jelenleg.

„A KFC egy remekül szervezett és küzdelmes együttes, erős csapatszellemmel. Igyekezni fogunk a saját fegyvereinkkel sikeresnek lenni. A klub célja a kupagyőzelem, eszerint néz majd ki az összeállításunk is. Nagyon komolyan vesszük ezt az összecsapást, ugyanúgy készülünk, mint egy élvonalbeli ellenfélre” – jegyezte meg Németh Antal, a DAC vezetőedzője.

A két csapat tétmérkőzésen legutóbb 1981 júliusában találkozott, amikor is a Szlovák Kupa 1. fordulójában 5:1-es győzelmet aratott a DAC idegenben. A mostani idényben mindkét gárda a 2. fordulóban kapcsolódott be a sorozatba, a komáromiak az ekelieket verték 8:0-ra, a dunaszerdahelyiek pedig Nagylóton nyertek 6:0-ra. 

A találkozó játékvezetője a palásti Kišš Bálint lesz. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön tizenegyespárbaj következik.

(ot, fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?