Hamran István az új rendőrfőkapitány

Hamran István
Pozsony |

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter hétfőn kinevezte Hamran Isvánt rendőrfőkapitánnyá – tájékoztatott erről a közösségi hálón hétfőn. Mikulec bízik benne, hogy Hamran megbirkózik minden feladattal és kihívással, amelyek ezekben a nehéz időkben várnak rá.

„Egy tapasztalt és nemzetközileg elismert szakemberről van szó, aki jelenleg a Lynx Commando néven közismert különleges egységet vezeti” – közölte a miniszter.

Mikulec hangsúlyozta: az országnak jelenleg – jobban, mint bármikor korábban – becsületes és bátor szakemberekre van szüksége, akik készek a törvényesség és az igazságosság oldalára állni. „Rendkívül fontos, hogy a következő időszakban ne hátráljunk meg. Éppen ellenkezőleg. Azok, akik korábban eltorzították az igazságszolgáltatást, most mindent elkövetnek annak érdekében, hogy soha ne derüljön fény a piszkos praktikáikra. Ezt nem engedhetjük” – szögezte le a belügyminiszter.  

Hamran Peter Kovaříkot váltja a rendőrség élén, aki szeptember 15-ével kérte a felmentését. Azután döntött így, hogy a Pozsonyi Kerületi Ügyészség augusztus végén hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekménye miatt büntetőeljárást indított ellene. Kovařík állítólag akadályozott egy folyamatban lévő letartóztatást, és az ezzel kapcsolatos büntetőeljárás menetét is, amely Matej Z. és Peter P. terhelteket érintette. Kovařík elutasította az ellene felhozott vádakat. Az ügyben panaszt nyújtott be.

A szabályos pályázati eljárást a rendőrfőkapitányi posztra a funkció megszűnését követő 30 napon belül kell meghirdetni. A hatályos jogszabály értelmében a rendőrfőnök-jelöltet egy szakmai bizottság választja ki, ezt követően nyilvános meghallgatáson kell részt vennie a parlament védelmi bizottsága előtt. Az új rendőrfőnöket a belügyminiszter nevezi ki, a védelmi bizottság javaslatára. A megbízatása négy évre szól.

Mikulec korábban kijelentette: az országos rendőrkapitány választásának új szabályait igyekeznek minél előbb törvénybe iktatni. A rendőrfőnök-választás szabályainak módosítását a kormányprogram is tartalmazza. A módosítás értelmében megerősödne a belügyminiszter szerepe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?