Párkány: hídünnep változásokkal

Párkány: hídünnep változásokkal
Párkány |

A koszorúzás nem a hídon lesz, hanem a Duna-parton, elmarad a Reggeli a hídon című program is.

Pénteken és szombaton ünneplik meg a városban a Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulóját. A kétnapos hídünnep műsorában azonban változások lesznek – közölte lapunkkal Júlia Žďárská, a városi művelődési központ igazgatója. Az egyik ilyen változás, hogy mivel Mattia Mura filmrendező, volt hídőr nem tud részt venni a fesztiválon, ezért szombaton reggel kilenckor elmarad a hídra tervezett reggeli a meghívott vendégekkel, délután ötkor pedig nem az olaszországi művész dokumentumfilmjét vetítik majd a Danubius moziban, hanem Gyűgyi László alkotását. Szombaton délután kettőkor pedig az ünnepélyes koszorúzás sem a Mária Valéria hídon lesz, hanem az adóhivatal épülete előtt, lenn, a Duna-parton. A hídon ugyanis egy járdasáv le van zárva, műszaki munkák miatt – tudatta az igazgatónő.

Ünnepi tárlat, folklórfesztivál és Varga Miklós-koncert

A módosított program tehát a következő: szeptember 24-én, pénteken reggel nyolc órakor a párkányi iskolásoknak vetítik a Danubius moziban Gyűgyi László fotóművész, operatőr dokumentumfilmjét, A hidak arra valók, hogy összekössenek címmel. Pénteken délután háromkor pedig A feledésbe merült híd címmel a Párkányi Városi Múzeumban nyitnak kiállítást, az újjáépítés dokumentumaiból. Szintén pénteken, délután négykor a Barta Gyula Galériában nyílik tárlat a híd újjászületéséről. Az anyag Gyűgyi László fényképeit mutatja be, az építkezés egyes fázisait, olyan helyszíneket és pillanatokat elevenítve fel, amelyeket csak ő rögzíthetett akkor. Háromnegyed ötkor pedig a moziban Gyűgyi László és Muszka Róbert dokumentumfilmjét nézhetjük majd meg, az építkezésről és a híd átadásáról. A pénteki programot rendhagyó szlovák folklórest zárja a korzón, este hatkor.

Szombaton délután kettőkor lesz az ünnepélyes koszorúzás az adóhivatal épülete előtt, lenn, a Duna-parton, fél háromkor pedig népviseleti felvonulást tartanak a Duna-korzón, a Szabadság téren és a sétálóutcán. Az ünnepi műsort háromnegyed háromkor nyitják meg, háromkor pedig a városközpont szabadtéri színpadán lesz a XX. Duna Menti Folklórfesztivál, melynek keretében az Ifjú Szívek Táncszínház és a nyitrai Furmani együttes fellépésének is tapsolhat a nagyérdemű. Délután ötkor a Danubius moziban – már nem csak az iskolásoknak –, ismét levetítik Gyűgyi Lászlónak a hídról szóló filmjét, este hatkor pedig Varga Miklós és zenekara ad koncertet a párkányi sétálóutcán.

Az ünnepi programok ingyenesek, rossz idő esetén pedig az összes színpadi műsort a kultúrházban tartják meg. Lapunk értesülései szerint Párkány eredetileg azt tervezte, hogy a jubileumi ünnepségsorozatra Mikuláš Dzurinda volt miniszterelnököt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is meghívják, erre azonban szervezési okok miatt most nem kerül sor. A város Pro Urbe – díját és a díszpolgári címet – címeket is majd egy másik alkalommal adják át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?