Védőoltással elkerülhető a vérmérgezés

koronavírus-vakcina

A halálos bakteriális fertőzés kiváltotta halál leggyakoribb oka a vérmérgezés. Az orvostudomány gyors fejlődése ellenére évről évre nő azok száma, akik bakteriális fertőzés következtében vérmérgezést kapnak. Ez azzal magyarázható, hogy néhány baktérium ellen az antibiotikumok már hatástalanok.

A nemzetközi tanulmányok szerint a vérmérgezések 20–40 százaléka nem egészségügyi intézményekben történik. A betegek egyharmada, sőt fele belehal a fertőzésbe. A halálos vérmérgezések pontos száma nem határozható meg, mert a halál okaként gyakran a páciens alapbetegségét jelölik meg. A fejlődő országokban évente 6 millió gyerek és 100 000 anya hal bele a vérmérgezésbe.

A szepszis akár kisebb fertőzés után is kialakulhat. Emiatt veszélyes lehet egy állat harapása vagy egy rovarcsípés. A legveszélyesebbek azok a fertőzések, amelyek következtében tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés vagy hasüregi fertőzés alakul ki. Nem szabad lebecsülni a műtét utáni fertőzést sem, amikor a szervezet legyengült, és ki van téve a kórházi baktériumok támadásának, ezek ellen ugyanis nem mindig hatnak az antibiotikumok.

Az immunrendszer vérmérgezéskor úgy igyekszik a fertőzés ellen harcolni, hogy a vérbe nagy mennyiségű ellenanyagokat bocsát. Ez a reakció azonban néha gyulladást vált ki, ami lassíthatja a vér áramlását, károsíthatja a belső szerveket, elsősorban a tüdőt, a vesét és a májat. Ez az állapot akár halálhoz is vezethet.

Akik a legnagyobb veszélyben vannak

  • a 65 év felettiek és a kisgyerekek
  • a gyenge immunrendszerű emberek
  • a krónikus betegségekben (cukorbetegség, rák, vese- és tüdőbetegség) szenvedők
  • a műtét és súlyos sérülés utáni betegek

Sokféle tünete lehet

Nehéz diagnosztizálni és kezelni a vérmérgezést. Azonnal menjen orvoshoz, ha az alábbi tüneteket tapasztalja:

  • láz vagy csökkent testhőmérséklet
  • percenként 90-nél magasabb pulzusszám
  • percenként 20-nál több belégzés.

A súlyos vérmérgezés:

  • vizelési zavarokról
  • a lelkiállapot hirtelen megváltozásáról (dezorientáció, zavartság)
  • nehézlégzésről
  • sápadt és hideg bőrről
  • hasfájásról
  • gyengeségről, fáradtságról ismerhető fel.

Szeptikus sokkról beszélünk, ha a súlyos vérmérgezés tüneteihez még rendkívül alacsony vérnyomás is társul.

Kezelés

Többféle gyógyszer is létezik a vérmérgezés kezelésére. Az alapot az antibiotikumok alkotják, amelyeket minél előbb szedni kell. Kezdetben széles spektrumú antibiotikumot kap érbe a beteg, ami több baktérium ellen is hatásos. A vértesztek eredményei alapján az orvos a konkrét kórokozó ellen más antibiotikumot is adhat. Ha túl alacsony a beteg vérnyomása, érszűkítő gyógyszerek jönnek számításba, de a kortikoszteoridok, az inzulin, az immunerősítők, a fájdalomcsillapítók és nyugtató gyógyszerek is segíthetnek.

Néhány esetben, amikor a gyógyszerek nem hatnak, sebészi beavatkozás is számításba jöhet. Fertőzésforrások lehetnek a gennyes gócok, amelyeket műtéttel el kell távolítani.

Megelőzés

  • Legfontosabb a védőoltás Covid-19, influenza, pneumokokkusz és más olyan fertőzések ellen, amelyek után vérmérgezés alakulhat ki.
  • Mosson gyakran kezet, és gondosan fertőtlenítse a horzsolásokat és a sebeket.
  • Ha valamilyen fertőzésben szenved és hőemelkedése, hidegrázása, gyors légzése, heves szívdobogása, bőrkiütése van, esetleg dezorientált, minél előbb forduljon orvoshoz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?