A francia külügyminiszter szerint a NATO-n belüli viszonyt is feszültté tette a tengeralattjáró-ügy

Jean-Yves Le Drian

A NATO-n belüli viszonyt is feszültté tette a héten kipattant botrányos tengeralattjáró-ügy – jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szombat este a France2 tévéadónak adott interjújában.

Az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia új biztonsági partnerségi szerződést kötött AUKUS néven, és ezzel összefüggésben Ausztrália úgy döntött, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését. Emiatt Franciaország egy 56 milliárd dolláros szerződéstől esett el, és olyan súlyosnak ítélte meg a helyzetet, hogy pénteken visszahívta washingtoni és canberrai nagykövetét, amire még nem volt példa.

„Itt az Egyesült Államokkal fennálló szövetségünk ereje is megkérdőjeleződik, hiszen egy valódi szövetségesi viszonyban a felek beszélnek egymással, tisztelik egymást, amit a mostani esetről nem lehet elmondani”, inkább „alattomosságról, megvetésről és hazugságokról” lehet beszélni, válságos a helyzet – jelentette ki Le Drian. Tagadta, hogy Ausztrália korábban bármikor konzultált volna Franciaországgal a tengeralattjárókról szóló megállapodás felmondásáról. A külügyminiszter felszólította az európai országokat, hogy most, a tálibok afganisztáni hatalomra jutása után és a tengeralattjáró-ügy miatt is összefogva, az eddigieknél jobban védjék meg érdekeiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?