A Híd rábólintott a Szövetséghez való csatlakozásra

h
Tardoskedd |

A Híd szombati kongresszusán a küldöttek döntöttek a párt jövőjéről: jóváhagyták a párt megszűnését, és annak beolvadását a Szövetségbe, amely hivatalosan legkorábban október 2-án alakulhat meg.

Mindez azonban csak akkor történhet meg, ha az MKP holnap változtatások nélkül szintén elfogadja a korábban megtárgyalt feltételeket.

Az Összefogás múlt héten Komáromban tartotta a közgyűlését, ahol megszavazták az MKP-val és Híddal létrehozandó közös párt alapszabályát, ami fontos jogi lépésnek számít a közös jövő szempontjából. Ma a Híd Tardoskedden ülésezett, ahol nagy többséggel szintén a Szövetséghez való csatlakozás mellett tették le voksukat a jelenlévők. Sólymos László, a Híd elnöke koronavírus-fertőzés miatt személyesen nem vett részt a párt feltehetően utolsó kongresszusán. A Híd elnöke korábban elmondta, a pártok közötti megállapodáson változtatni már nem lehet, a három érintett szereplő vagy az egyesülés mellett dönt, jóváhagyva a kompromisszumot, ami több száz órányi tárgyalás után született, vagy elutasítja azt. A szombati értekezést követően a párt alelnökei tájékoztattak a szavazás eredményéről. „Új jövő indul, a kisebbségek jövője” – mondta Tóth Marián, aki Tardoskedd polgármestere is egyben. „Pozitív döntés született, bár heves vitákat folytattunk négy órán keresztül, a közgyűlési küldöttek a végén döntő többséggel megszavazták, hogy a Híd, amennyiben a holnapi napon az MKP is változatlan formában megszavazza a kitárgyalt dokumentumokat, lépjen be a Szövetségbe, és mint egy autonóm platform próbálja sikerre vinni azt a politikát, amit az elmúlt bő évtizedben folytatott” – jelentett ki Agócs Attila a párt alelnöke, aki elárulta, főként „generációs vita” alakult ki a szavazást megelőzően a küldöttek körében.

Autonóm platfrom

Agócs hangsúlyozta, bíznak benne, hogy a gyűjtőpárt a továbbiakban is támogatni fogja a nézetbeli pluralizmust és a polgári értékeket. „Szeretnénk megütni a jövőben is az együttműködés hangját, nemcsak a szlovákiai magyarokkal, hanem a velünk élő többi kisebbséggel, és természetesen a régióinkban velünk együtt élő szlováksággal, a többséggel is. Azt gondolom, hogy nagyon fontos lehet a következő években az a mérsékelt hangvétel, amelyet tőlünk megszokhattak” – folytatta Agócs, kiemelve az európai irányultság fontosságát és a NATO iránti elkötelezettséget az új párton belül. „Úgy az alapszabályban, mint a kitárgyalt alapvető törekvésekben és célokban is megvan a garancia arra, hogy a platformban a Híd tovább éljen. Ez a gondolatiság kapott ma zöld utat” – szögezte le.

Az MKP-n a sor

Agócs szerint már az MKP térfelén pattog a labda, és ha teljesíti a házi feladatát, és áldását adja a Szövetség létrejöttére, akkor heteken belül reálisan megalakulhat az új formáció. Hangsúlyozta, mindazok a vitás kérdések, amelyek az elmúlt hónapokban még az egység útjában álltak mára már tisztázódtak. „Lezárult az autonómia kérdése, a Beneš-dekrétumok kérdése, a nyelvhasználat kérdése a párton belül és a szakmai alelnök kérdése is” – zárta a politikus.

Az MKP legfelső döntéshozó szerve vasárnap (szeptember 19-én) Rimaszombatban határoz a Szövetségbe való belépésről. A korábbi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, a többség egyetért a közös párt létrehozásával, de az MKP soraiban több olyan személy is akad, akik nem olyan régen nyíltan ellenezték a három párt egyesülését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?