A Fair-play Szövetség bírálja a közszereplők megsértésével foglalkozó javaslatot

Roman Mikulec

A Fair-play Szövetség felszólította a belügyminisztériumot, hogy vonja vissza azt a törvénytervezetet, amely alapján kihágásként kezelnék, ha valaki a munkája végzésével kapcsolatban megsért egy közszereplőt. A belügyminisztérium a változást a rendőri testületről szóló törvény módosításával szeretné elérni - tájékoztatott Peter Kunder, a Fair-play Szövetség igazgatója.

Kunder emlékeztetett, hogy a javaslat elfogadása után 500 eurós bírsággal lehetne büntetni például azt is, aki a politikusok munkáját kritizálja, ha úgy találják, hogy azt sértő módon tette. A kihágás elkövetésével kapcsolatban állami hivatal hozna döntést. „Ez egy ostor lenne a közszereplőket bírálókkal szemben. Ám a társadalomnak éppen arra van szüksége, hogy ezekről a dolgokról szabad és széles körű vita legyen” - jelentette ki Kunder.

Rámutatott arra is, hogy a bírósági tárgyalásokon a jó hírnév megsértésével kapcsolatos ügyekben jelenleg pontosan ennek ellenkezőjéből indulnak ki. A politikusoknak, közszereplőknek az átlagosnál fokozottabban kell tűrniük a személyüket érő kritikákat és akár az erősebb kijelentéseket is. „Szükség van arra, hogy szabadon bírálhassuk a túl drága, buta, átgondolatlan vagy rossz javaslatokat. Ennek pedig része az is, ha nem valami hízelgően fejezzük ki magunkat a politikusok, közszereplők javaslataival kapcsolatban” - szögezte le Kunder.

A belügyminisztérium jelenleg értékeli a tárcaközi egyeztetésre bocsátott törvénytervezettel kapcsolatos észrevételeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?