Afrika lakosainak mindössze 3,6 százaléka van beoltva

koronavírus Afrika

Az 1,3 milliárd lakosú afrikai kontinens lakosainak mindössze 3,6 százaléka van teljesen beoltva a koronavírus ellen, miközben a kontinens egyes részeit már a járvány negyedik hulláma sújtja – derül ki az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) csütörtöki beszámolójából.

A járvány negyedik hulláma különösen Algériát, Egyiptomot, Tunéziát, Benint, Kenyát és Szomáliát sújtja.

„Még nem vagyunk túl a nehezén” – mondta John Nkengasong, a CDC igazgatója, hangsúlyozva: Afrikának továbbra is nagy szüksége van még több vakcinára.

A fertőzöttségi mutatók mindazonáltal javultak az afrikai kontinensen, ahol az elmúlt héthez képest az újabb koronavírus-fertőzöttek száma 20 százalékkal, a fertőzéshez köthető halálesetek száma pedig 26 százalékkal csökkent.

A CDC szerint körülbelül nyolcmillió fertőzöttet jegyeztek fel eddig Afrikában, a fertőzés következtében több mint 204 ezer ember vesztette életét, utóbbi 4,4 százalékát teszi ki a globális haláleseteknek. Szakértők szerint a halálos áldozatok valódi száma ennél valószínűleg sokkal nagyobb.

A CDC jelenleg próbálja összevonni az afrikai országok erőforrásait, és megpróbálja összehangolni az intézkedéseket a járvány elleni harc jegyében. A központ szerint Afrika eddig körülbelül 167 millió adag védőoltáshoz jutott hozzá, illetve több mint 69 millió tesztet végzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?