GALÉRIA: Már több ezren várják Ferenc pápát Sasváron

sasvár
Sasvár |

A sasvári (Šaštín) zarándokhelyen óriási készülődés, már reggel hét órakor több ezren vártak arra, hogy Ferenc pápa misét tartson, pedig a szertartás csak tíz órakor kezdődik.

Ferenc pápa szlovákiai látogatásának utolsó napján, az eseménysorozat fénypontjaként a sasvári zarándokhelyen mutat be misét. A mindössze ötezer lelkes városka határában, a helyi kegytemplom és kolostor közvetlen közelében egy óriási rendezvényhelyszínt alakítottak ki. Ferenc pápa kilenc óra körül érkezik a helyszínre, ahol a látogatók között a pápamobillal is tesz egy kört. Az egyházfő programjában az is szerepel, hogy kilenc óra után a sasvári nemzeti kegyhelyen együtt imádkozik majd a püspökökkel.

A Szentatya által bemutatott mise a program szerint tíz órakor kezdődik, az egyházfő a szertartást egy óriási színpadon mutatja be. Ennek oldalában egy másik, fesztiválokon használatos színpadon foglal helyet a kórus. Az oltárral szembeni több hektáros területet szektorokra osztozzák. A pápához legközelebb a klérus tagjai, a szerzetesek, valamint a mozgássérültek, illetve a meghívott vendégek, VIP személyek ülhetnek. Az eseményen, legtöbbször házastársuk kíséretében részt vesz Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter, Daniel Lipšic speciális ügyész, Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter, Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter, Samuel Vlčan (OĽaNO), mezőgazdasági miniszter, Peter Kažimír, a Nemzeti Bank elnöke, korábbi smeres pénzügyminiszter, és még sokan mások, ahogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök is jelen lesz.

A szervezők információi szerint 45 ezer látogató regisztrált az eseményre. Ahogy arról korábban beszámoltunk, először csak a teljesen beoltott személyeket engedték volna be, de később a negatív teszttel rendelkezők és betegségen átesettek előtt is megnyitották a regisztrációt. Az esemény méretét jól mutatja, hogy a központi színpad eseményeit a rendezvényhelyszín távolabbi pontjain óriáskivetítőkre közvetítik. Hozzávetőlegesen egy tucat ilyen kivetítő van a helyszínen. 

Az eseményt rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik, óriási a rendőri jelenlét. Hajnali érkezésünkkor éppen a lovasrendőrök járműveit láttuk. A területre csak szigorú biztonsági ellenőrzést követően lehet belépni. A VIP szektorokat a rendőrségen kívül a kormányőrség emberei is ellenőrzik. A színpad mögött, a látogatók látóterén kívül fél nyolc körül leszállt és készenlétben áll két mentőhelikopter, valamint egy nagykapacitású szállítóhelikopter, amely minden bizonnyal a belügyminisztérium kötelékébe tartozik. A helyszínt mesterlövészek is biztosítják.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?