Pápalátogatás Eperjesen – Többen összeestek a tömegben

Ferenc pápa
Eperjes |

Kedden Eperjesre látogatott Ferenc pápa, a találkozó során többen rosszul lettek a tömegben. Ľuboslava Pekárová, a mentőszolgálat műveleti központjának vezető operátora elmondta, a helyszínen lévő kollégái ellátták őket.

„Eddig mintegy hét személyt láttunk el ájulás, vérnyomásesés vagy kiszáradás miatt. Senkit sem kellett kórházba szállítani” – mondta Pekárová a TASR hírügynökségnek.

Az szakember azt tanácsolta, hogy a Ferenc pápa által celebrált szentmisére látogatók igyanak elég folyadékot, és ha gyógyszert szednek, ne felejtsék el bevenni.

Galéria

„Húzzanak kényelmes cipőt, védjék a fejüket az erős napsütéstől, és ha mégis rosszul lennének, forduljanak a helyszínen lévő egészségügyi szakemberekhez” – tette hozzá Pekárová.

Ferenc pápa Eperjesen celebrált szentmisét, majd kedden délután a kassai Luník IX lakótelepre látogat, ahol a roma közösség tagjaival találkozik. Később átvonul a Lokomotíva stadionba, ahol a fiatalokhoz fog szólni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?