Cseh választás – Egy felmérés szerint az ANO nyeri a választást

Andrej Babiš

Egy friss felmérés szerint az ANO centrista mozgalom nyeri az októberi parlamenti választást Csehországban, a jobboldali hárompárti Spolu (Együtt) koalíció, valamint a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) és a Cseh Kalózpárt koalíciója előtt.

A szeptember elején, tehát egy hónappal az október 8-ra és 9-re kiírt képviselőházi választás előtt a prágai STEM ügynökség által a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára készített országos felmérés azt jelzi, hogy az Andrej Babiš kormányfő vezette ANO most megkapná a szavazatok 32,4 százalékát, ami fölényes győzelmet jelentene.

A második helyen az ellenzéki jobboldali Spolu koalíció (Polgári Demokratikus Párt, KDU–ČSL, TOP 09) végezne 20 százalékkal, míg a harmadik helyet a STAN és a Kalózok koalíciója szerezné meg 18 százalékkal.

Az ANO mozgalommal koalícióban kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) 4,4 százalékos támogatottsággal nem kerülne be a parlamenti alsóházba.

A STEM augusztusban készített felméréséhez viszonyítva az ANO megerősítette vezető pozícióját, míg a két ellenzéki koalíció gyengült. Hasonló eredményeket hozott két más ügynökség legújabb országos felmérése is.

Bejutna még a parlamentbe a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom, illetve Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM). Míg a migráció és EU-ellenes SPD mérsékelten erősödik, a kommunisták gyengülnek. Szeptemberben az SPD-t a választók 11,8 százaléka, a kommunistákat pedig 5,4 százaléka támogatta volna.

A cseh parlament alsóházába a bejutási küszöb öt százalék. A megkérdezettek 55 százaléka nyilatkozta, hogy már döntött, melyik pártra fog szavazni, 30 százalék még nem tudja, míg 11 százalék nem akar elmenni választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?