Egyre népszerűbb a biztosítás

baleset illusztráció

Egyre többen tudatosítják az életbiztosítások fontosságát, hiszen egy komoly baleset vagy betegség jelentős hatással lehet az egész család anyagi helyzetére. Ez nemcsak a felnőttekre, hanem a gyerekekre is vonatkozik. A legújabb felmérések szerint tízből nyolc szülő érdeklődik a gyerekek biztosítása iránt.

A gyerekek gyakran szenvednek el baleseteket, vészelnek át enyhébb és súlyosabb betegségeket, és a statisztika szerint egyre nagyobb mértékben nő a kritikus betegségekben szenvedő kiskorú páciensek száma is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente mintegy 300 ezer 0–19 év közötti gyermeknél állapítanak meg daganatos betegséget, ebből Európában 35 ezer, Szlovákiában évente körülbelül 180 eset van. Leggyakrabban leukémiáról, limfómákról és agydaganatokról van szó. A fiúk gyakrabban szenvednek el balesetet, mint a lányok, és ezek többsége otthon vagy a lakóhely közelében, a játszótéren történik, de előfordulhatnak külföldön vagy az iskolában is. Főleg esésekről, játék vagy sportolás közben szerzett sérülésekről, valamint mérgezésekről van szó. Ezenkívül egyre több fiatal szenved túlsúlyban és cukorbetegségben.

Alábecsült balesetek

Jobb esetben gyermekünk csak lehorzsolja a térdét vagy eltöri a kezét, ám ha a törés komplikált, műtétre is szükség lehet, ami hosszabb kórházi kezeléssel járhat. Súlyos betegség esetén legalább az egyik szülő hosszabb ideig van ápolási, esetleg fizetett vagy fizetetlen szabadságon. A gondok a kórházból való hazatérés után sem szűnnek meg, általában hosszú távú rehabilitációra is szükség van. Mindez nemcsak pszichikailag visel meg minket, hanem a családi költségvetésismegérzi. Azápolásidíj jóval alacsonyabb a rendes fizetésnél, közben gyógyszerekre, segédeszközökre kell költeni. Vannak családok, ahol a nagyszülők be tudnak segíteni, ők ápolják a beteget, de nincs mindenkinek ilyen szerencséje. Ha pedig egyedülálló szülőről van szó, vagy kölcsönt is kell fizetni, a bevételkiesésnek komoly következményei lehetnek.

Érdekes

TUDNIVALÓK

Mi az életbiztosítás?

Az életbiztosítás egy, a személybiztosítások körébe tartozó biztosítási forma. A biztosító és a biztosított személy között létesül szerződéses viszony, mely értelmében a biztosító a biztosított életével kapcsolatos valamely kockázat vagy esemény (például házasság, nyugdíj stb.) bekövetkezésére vállal szolgáltatást. Az életbiztosításban a szerződőnek van díjfizetési kötelezettsége – a biztosítási díjat rendszeresen kell átutalni (évente, félévente, negyedévente, havonta), vagy egy összegben is kifizethető a szerződés aláírása után.

Kinek érdemes életbiztosítást kötnie?

Mindenki köthet életbiztosítást, aki biztosítani akarja saját magát vagy hozzátartozóit valamilyen előre nem látható vagy tervezett esemény esetére, például a következő helyzetekre: – gondoskodás a családról a családfenntartó halála esetén – anyagi segítség komoly betegség, halál, megrokkanás esetén – hozzájárulás az öregségi nyugdíjhoz – hitelek és egyéb adósságok biztosítása – a gyerekek tanulmányainak a finanszírozása – hozomány biztosítása – lakás finanszírozása

Hogyan kössük meg az életbiztosítást?

Az életbiztosítás kiválasztása és megkötése előtt alaposan át kell gondolni az ügyfél biztosítási szükségleteit. Érdemes szakemberhez fordulni, aki tanácsot tud adni, segít tájékozódni a különböző társaságok ajánlatai között. Az életbiztosítás kiválasztásakor a következő tényezőket kell figyelembe venni: – az ügyfél esetleges adósságait – jelzálog, fogyasztási hitel, lízing stb.
– milyenek a család havi kiadásai – foglalkozás – munkája során milyen kockázatnak van kitéve, milyen gyakran jár autóval szolgálati útra stb.
– sport és egyéb veszélyes tevékenységek – kedveli-e az adrenalinsportokat, milyen gyakran repül, pilóta-e stb.
– tervez-e valamilyen befektetéseket – lakásvásárlás, gyermekek taníttatása, autóvásárlás stb.
– takarékoskodás az öregségi nyugdíjra.

Néhány tipp

– Egyes gyermekcélú életbiztosításokat össze lehet kötni spórolással is. Tanácsos azonban a biztosítást és a takarékoskodást különválasztani két különálló termékbe, így nagyobb rugalmasságra van lehetőség.
– Ha a gyermekünket ugyanannál a társaságnál biztosítjuk, amelyikkel mi is szerződést kötöttünk, és párosítjuk a mi szerződésünkkel, az anyagilag mindenképpen előnyösebb. Minél több biztosított személyt csatlakoztatunk a szerződéshez, annál nagyobb kedvezményben részesülhetünk.
Ráadásul, minél magasabb a biztosítási díj összege, annál nagyobb kedvezményt nyújthatnak belőle.

Fokozódó érdeklődés

Az év elején készített felmérések szerint a szlovákiai gyerekek mintegy fele nem rendelkezett semmilyen biztosítással, és a szülők nem is nagyon érdeklődtek iránta. A világjárvány visszaszorítása céljából elrendelt korlátozások alatt fordult a kocka: jelenleg a szülők 80%-a érdeklődik a gyerekek biztosítása iránt. Ha nemkötikmeg,annakkülönbözőokai vannak. Például a megkérdezettek 47%-a inkább takarékoskodik a csemetéinek, és 36%-nak nincs pénze a biztosítási díjra – derül ki a FinGO.sk társaság által végzett közvéleménykutatás eredményeiből. Az ilyen váratlan helyzetekben a szülők a rokonoktól kérnek kölcsön, ha pedig erre nincs lehetőség, gyorshitelt intéznek. Ilyenkor a gyermekek biztosításából átutalt összeg nagy segítség lehet, hiszen a gyermek állapotától és a konkrét biztosítás fajtájától függően több száz, ezer vagy akár több tízezer euróról lehet szó. „Biztosítást a gyermek 6 hetes korától lehet kötni. A havi részletnek nem kell magasnak lennie, a családi költségvetésből elég 10–35 eurót fordítani rá havonta a konkrét csomagtól függően. A biztosítást a szülők általában akkor használják ki, ha gyermekük súlyosabb balesetet szenved, komoly műtéten esik át, esetleg súlyos betegséget diagnosztizálnak nála. Ilyen esetben a biztosító által átutalt összeg több tízezer euró is lehet. Biztosítást lehet kötni az esetleges hosszú távú ápolási szabadságra is” – magyarázta Patrik Szabó, a FinGO társaság életbiztosításokért felelős igazgatója. Hozzátette: noha örvendetes, hogy most már a gyerekeket is nagyobb mértékben akarják biztosítani, az életbiztosítással elsősorban a szülőket kellene fedezni, és csak utána a gyerekeket. „Az apa és az anya gazdaságilag aktívak, ők teszik le az asztalra a család bevételét, ezért ha valamilyen baleset vagy betegség következtében abbahagyják a pénzkeresést, főleg az ő biztosításuk jelenthet megoldást a kialakult váratlan helyzetre” – figyelmeztetett Szabó.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy 10-ből 8 biztosítás nem aktuális, azaz nem védi megfelelően az ügyfelet. „Ha valaki fiatalon, egyedülálló személyként kötött biztosítást, és utána családot alapít, gyereke születik, a biztosítását is ehhez kellene idomítania. A már meglévő biztosítás ellenőrzése, módosítása, kiegészítése abban az esetben is fontos, ha közben kölcsönt veszünk fel” – ajánlja a szakértő.

Érdekes

Sokba kerül az életbiztosítás?

A havi biztosítási díj összege egyedi és testre szabott, nagyban függ a biztosítási összegtől, a kiválasztott kiegészítőktől és attól, hogy a szülő mennyire preferálja az adott biztosítót, például van-e ott másik szerződése is. A leggyakoribb kiegészítő biztosítások a következők:

  • Napi fájdalomdíj – összege 5–15 euró (ez azt jelenti, hogy az a személy, aki a baleset után gondoskodik a gyermekről, a biztosítótól naponta 5–15 eurót kap)
  • Kórházi kezelés – összege 5–15 euró (a biztosító minden egyes kórházban töltött napért 5–15 eurót fizet)
  • Baleset tartós következménye – összege 7000–25 000 euró (a biztosító ennyit fizet olyan komoly baleset esetén, mely után tartós következmények vannak – például a gyermek lebénul, vagy valamelyik végtagját nem tudja rendesen használni, részlegesen vagy teljesen elveszíti a látását, hallását stb.)
  • Kritikus gyermekbetegségek – összege 7000–20 000 euró (a biztosító ezt az összeget fizeti ki, ha a gyermeknél valamilyen kritikus betegséget állapítanak meg, leggyakrabban onkológiai vagy szív- és érrendszeri megbetegedésről van szó)
  • Sebészeti beavatkozás – összege 500–1500 euró (ezt az összeget fizeti ki a biztosító valamilyen sebészeti beavatkozás esetén, például valamilyen baleset után meg kell műteni, nyílt törése van, vagy más betegség miatt kell operálni stb.)

Az így összeállított biztosítás ára 10–35 euró között mozog. A szülő a havi biztosítási díjat a család anyagi lehetőségeihez igazíthatja. Havi 20 euróért már jó minőségű biztosítást köthetünk gyermekünk számára.

Iskolás biztosítás?

Balesetek az iskolában is történnek. Itt milyen biztosítás segíthet? „A tanórákon, a szünetekben, az iskolai kiránduláson, sítúrákon is bármi megtörténhet, a biztosítók ilyen esetekre az oktatási intézményeknek is kínálnak bizonyos csomagokat. Az ilyen típusú csoportos biztosítás a hagyományos életbiztosítással szemben sokkal korlátozottabb, és rendszerint csak a tartós következmények vagy az esetleges halálesetek kárpótlása céljából szokták igénybe venni. Ez nem helyettesítheti a gyermekek, a pedagógusok vagy az iskola más alkalmazottai számára a testre szabott életbiztosítást” – mondta Matúš Madlenga, a FinGO.sk elemzője.
Az iskoláknak megéri felelősségbiztosítást kötni, illetve lopás vagy rongálás esetére biztosítani magukat. „A felelősségbiztosítás azokra a károkra vonatkozik, amelyekért az iskola felel az alkalmazottaival vagy a diákokkal szemben. Fedezi azokat az eseteket is, amikor egy tanuló akaratlanul okoz kárt. Például a tanórán véletlenül tönkretesz egy segédeszközt, vagy az iskolai kiránduláson akaratlanul megrongál valamit” – részletezte a szakember.
Az iskola köthet biztosítást olyan esetekre is, ha a diákokat lopnák meg, de itt is vannak korlátozások, és ez semmiképpen sem vonatkozik az eltulajdonított mobilokra, táblagépekre, laptopokra és olyan értéktárgyakra, amelyek nem tartoznak az iskolába. „Ha a tanulótól ellopják az iskolai kellékeit, a keletkezett kárt a biztosító térítheti. Olyan tárgyakról van szó, mint a számológép, könyvek, hangszerek, speciális eszközök, egészségügyi kellékek, dioptriás szemüvegek stb.” – részletezte Madlenga.

Külföldi tanulmányút

A járványhelyzet sok fiatal számára nehezíti a külföldi tanulást, de ha valaki külföldi tanulmányútra készülne, gondolnia kellene megfelelő utasbiztosításra is. Még ha csak a szomszédos Magyarországon, Csehországban vagy Ausztriában is tanulna, akkor sem szabad erről elfeledkezni, ugyanis az európai biztosítási kártya alapján az orvosi ellátás költségeinek csak a töredékét térítik. „Néhány biztosító a fiatalok számára speciális termékeket alakított ki, amelyek fedezetet nyújtanak az orvosi ellátásra, a gyógykezelésre, a balesetekre, s tartalmazhatnak felelősségbiztosítást és poggyászbiztosítást is” – mutatott rá Štefan Fajnor, a FinGO.sk munkatársa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?